Teszt: filmlejátszós digitális fényképező

Vágólapra másolva!
A Samsung NV3 az egyik legvékonyabb digitális fényképezőgép a piacon, de még videót is lehet nézni rajta. Az új eszköz lejátssza az mp3-fájlokat, és e-könyveket is lehet olvasni rajta -sajnos viszont kissé elmosódott képeket produkál.
Vágólapra másolva!

Alig két hónapja jelentette be a gyártó új fényképezőgép-családját, a New Visiont, melyből a legapróbb típust, a hét megapixeles Samsung NV3-at teszteltük.

A sajtóanyagok szerint az új termékek kifejlesztését meglehetősen hosszú, két éven át tartó piackutatás előzte meg, majd az eredményeket összegezve olyan fényképezőket próbáltak készíteni a tervezők, melyek vonzó külsővel és könnyű kezelhetőséggel párosulnak. A most kipróbált minigép különlegessége azonban elsősorban az, hogy médialejátszóként is funkcionál, vagyis képes lejátszani filmeket, zenefájlokat, sőt még e-bookot is lehet olvasni rajta.

Forrás: [origo]

Retró kialakítás, sztereó hangszórók

A Samsung NV3-as meglepően vékony kamera: a magnókazettánál is kisebb, mindössze 17,5 milliméteres készülék bármilyen zsebben könnyedén elfér, de egy igényes kivitelű bőrtokot is mellékelnek hozzá, így a nadrágszíjra is rögzíthető.

A gépváz rozsdamentes acélból készült, melynek köszönhetően ellenáll a karcolásnak és az ütődéseknek is - ez mindenképpen egy nagyon hasznos tulajdonság. Formatervezését tekintve a vadonatúj masina a korábban népszerű távmérős fényképezőkre hajaz, és a szimmetrikus külső összességében retró hatást kölcsönöz a gépnek. Az NV3 tetején két gombot helyeztek el, ezek elsőre az analóg eszközök filmtekerő szerkezetére emlékeztetnek, ám ezekről hamar kiderült, hogy valójában sztereó hangszórókat rejtenek.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy a gép hátoldalán található kezelőszervek jól átgondolt tervezést sejtetnek, bár némi megszokást igényel a használatuk, ugyanis minden egyes üzemmódban eltérő tulajdonsággal bírnak: a zoomolásra és a hangerő szabályozására például ugyanaz a billentyű szolgál.

Átlagos optika, digitális stabilizátor

Az új Samsung fényképezőbe háromszoros optikai zoomot szereltek, mely a többi ultrakompakt termékhez hasonlóan nem tolódik ki a gépházból. Az objektív átfogása kisfilmes értékeken számolva 38 - 114 milliméternek felel meg, vagyis ezzel a kütyüvel sem lehet igazán nagy látószögű képeket készíteni.

Érdekesség, hogy a konkurens gyártókkal szemben a dél-koreai gyártó nem épített optikai képstabilizátort ebbe a modellbe, helyette csupán egy digitális rendszert kapott az NV3-as.

Az Advanced Shake Reduction (ASR) nevű technológia egy digitális eljárást takar, mely részben a fényérzékenység automatikus növelésével, részben utólagos korrekcióval hivatott csökkenteni a kézremegést okozta életlenséget. Mivel a módszer az érzékenység növelésével operál, természetesen rosszabb képminőségű lesz az eredmény, mint az analóg változatok esetében.

Az élességállítás sebessége megfelel a kategóriában megszokottal, a rossz fényviszonyok közötti beállítást pedig egy autófókusz-segédfény segíti. Sajnos ki kell emelni viszont azt, hogy a közvetlenül az optika mellett elhelyezett aprócska vaku szinte minden esetben vörös szemű portrékat produkált, melyen érdemben a beépített szoftveres korrekció sem tudott segíteni.

Forrás: [origo]

Digitális kijelző

A Samsung NV3 is az idei trendet követi: nem található rajta átnézeti kereső. Ez egyeseket zavarhat, de szerintünk egy ilyen méretű gépnél nehéz lenne megfelelő minőségben ezt biztosítani, és komponálásra a digitális kijelző még jobban is megfelel, hiszen a végleges képet mutatja.

A hátfali digitális monitor tehát 2,5 col átmérőjű, felbontása pedig 230 ezer pixeles. A mérettel és az élességgel tehát nem volt probléma, sajnos azonban erős napfényben nem látható túl jól az LCD.

Fényképező üzemmódok

Elsősorban amatőr felhasználóknak, és nem profi fotósoknak szánják a mini digitális kamerát, ezért aztán nem okozott nekünk túl nagy meglepetést az, hogy manuális expozícióállítási lehetőséggel nem látták el. Ez alól egyetlen üzemmód a kivétel, ugyanis éjszakai felvétel készítése esetén szabadon megadható a kívánt rekesz-, illetve záridő, igaz, ez utóbbi legalább egy másodperc hosszú kell legyen.

Az NV3 gyakorlatilag mindent automatikusan állít be, ugyanakkor lehetőség van többek között a fénymérési mód (multi, szpot), a fényérzékenység (ISO 80 - 1000) és a fehéregyensúly módosítására is. Extra szolgáltatás, hogy effektként változtatható a fénykép színe például fekete-fehérre, és használható gyárilag feltöltött képkeret, mely egyes esetekben feldobhatja a témát.

Természetesen az előre beprogramozott témamódok ebből a kütyüből sem hiányozhatnak: összesen tizenegyféle üzemmód közül lehet választani, például portré, tájkép, naplemente megörökítésére alkalmas beállításokkal.

Forrás: [origo]

Film, zene, könyv

A videokamera funkcióról azt érdemes tudni, hogy az elérhető legjobb felbontásban 720x480 pixeles mozgóképet lehet rögzíteni 20 kép/másodperc sebességgel, az ennél folyamatosabb lejátszást biztosító 30 kép/másodperc sebesség pedig kizárólag 640x480-as felbontásnál választható. A készülék MPEG4 formátumú tömörítést használ, így akár 68 percnyi anyag fér el egyetlen egy gigabájtos memóriakártyán.

Nekünk nagyon tetszett, hogy akár a digitális diktafont is helyettesítheti a masina, ugyanis fényképező üzemmódban képes legfeljebb egy óra terjedelmű hangrögzítésre, így feltűnés nélkül az elhangzottakat is meg lehet örökíteni.

Talán a legfontosabb extra szolgáltatás azonban talán az, hogy a Samsung NV3-as terméke zenét, videót, és szöveget is lejátszik. Az audiofájlok közül az MP3 formátumot támogatja, ezekből gyakorlatilag bármilyen tömörítésűt felismer, egyedül a védett, tehát online vásárolt dalokat nem hajlandó kezelni.

Szövegként az NV3-as tetszőleges TXT fájlokat meg tud jeleníteni, sőt, olvasás közben automatikusan görgeti a sorokat az apró Samsung. Érdekes, bár talán kevésbé hasznos funkció, hogy szövegolvasás, és fotózás közben egyaránt tud zenét is játszani az eszköz.

A legbonyolultabb feladatnak a videolejátszás bizonyult, ugyanis ehhez külön szoftver használata szükséges, nem elég egyszerűen átmásolni a fájlokat. A dobozban mellékelt CD-n megtalálható ugyan a Digimax Converter nevű alkalmazás, de ez sajnos kizárólag Windows operációs rendszer alatt használható, vagyis a Macintosh felhasználók nem nézhetnek videót az NV3-ason.

Forrás: [origo]

Végszó

A Samsung NV3 a hazai kereskedésekben megközelítőleg bruttó 90 ezer forintba kerül. Ezért az összegért egy valóban egyedi fényképezőgépet kínál a gyártó, hiszen jelenleg talán a legvékonyabb ultrakompakt kütyünek számít az új modell, mely ráadásul igényes, retró hatású fém vázat is kapott.

A képminőséggel összességében nem volt különösebb probléma, viszont nem lehet elfeledkezni az elmosódó részletekről, melyek különösen nagyobb érzékenység mellett már zavaróvá teszik a képeket. Ettől eltekintve minden egyéb funkció extra szolgáltatásnak számít, így ha még nem is teljesen kiforrott a médialejátszó felület, ennyi pénzért nincs ok a panaszra. Aki egy mindenre képes készüléket keres az mindenképpen próbálja ki, jelen pillanatban ugyanis nem kapható más gyártótól ilyen fényképezőgép.

Halász Dániel

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!