Fényképezőt karácsonyra: ultrakicsi gépek

Vágólapra másolva!
Alig négy héttel a karácsonyi ünnepek előtt cikksorozatot indítunk, melyben áttekintjük a jelenleg kapható digitális fényképezők előnyeit és hátrányait.
Vágólapra másolva!

A fényképezőket természetesen rengeteg szempont alapján lehetne csoportosítani, a leggyakrabban elfogadott módszer azonban a gépek mérete alapján tesz különbséget a gyártók termékei között. Ezt a fajta felosztást elsősorban az indokolja, hogy az azonos méretű eszközök többnyire hasonló technikai paraméterekkel rendelkeznek. Bár a megapixelek száma is sokszor kiemelt szerepet kap a hirdetésekben, ma már sokan tudják, hogy az azonos felbontású kamerák között a képminőséget illetően óriási különbség lehet a szenzor méretéből adódóan.

A jelenlegi választékot bemutató összeállítás első részében a zsebben való hordozásra szánt, kis méretű, úgynevezett ultrakompakt kategória termékeiből fogunk csemegézni: terítékre kerül két-két belépőszintű, átlagos opciókkal rendelkező, illetve extra funkciókkal ellátott kamera.

Panasonic Lumix FX3

Az ultrakompakt típusok között nehezen lehet találni olcsó, kezdő fotósoknak szánt masinát, hiszen ez a méret már önmagában különlegesnek számít. Mégis megfizethető árú készüléknek mondható a Lumix FX3: jelenleg bruttó 71 ezer forintot kell fizetni érte a hazai kereskedésekben.

Forrás: [origo]

A hat megapixeles kamera érdekessége, hogy háromszoros átfogást nyújtó Leica optikát kapott, mely 35 - 105 milliméteres tartományban készít képeket. A japán gyártó kínálatában alapszintű modellnek számító digigépet képstabilizátorral is ellátták, ráadásul az elérhető legnagyobb érzékenység ISO 1600, így kisebb eséllyel lesznek bemozdultak a felvételek.

Ebbe a modellbe is beépítették a villámgyors, úgynevezett High Speed AF élességállítási üzemmódot. A 2,5 colos kijelzővel rendelkező masina szélesvásznú videó rögzítésére is képes, 848x480 pixeles felbontás mellett. A mindössze 24 milliméter vastag Lumix kamera sajnos csupán 13,5 megabájt beépített memóriát kapott, így vásárláskor mindenképpen kell hozzá SD-memóriakártyát is beszerezni.

Előnyök

Hátrányok

háromszoros Leica objektív

13,5 megabájt beépített memória

optikai képstabilizátor

átlagnál rosszabb felbontású LCD

gyors élességállítás

ISO 1600 módban zajos képek

2,5 colos hátfali kijelző

16:9 képarányú mozgókép

Canon Digital IXUS 60

Az egyik legnagyobb fényképezőgép-gyártó kínálatában szintén található egy hat megapixeles készülék: az IXUS 60 megközelítőleg 66 ezer forintba kerül. A 22 milliméter vastag masina a Lumix FX3-hoz hasonlóan háromszoros zoomátfogású, ráadásul a két optika kisfilmes értékeken számított gyújtótávolsága is megegyezik: 35 - 105 milliméter, bár a Canon-modell nem rendelkezik képstabilizátorral.

Forrás: [origo]

Az IXUS 60 esetében a legnagyobb fényérzékenység ISO 800, a hátfali kijelző pedig 2,5 col átmérőjű. Mozgóképrögzítésre is van lehetőség 640x480 pixeles felbontással, 30 kép/másodperc sebességgel. Az apró digitális gép nem kapott beépített tárhelyet, azonban a gyártó mellékel hozzá egy 16 megabájt kapacitású SD-kártyát - emellé természetesen érdemes venni egy nagyobbat.

Előnyök

Hátrányok

háromszoros Canon objektív

16 megabájtos kártya jár hozzá

2,5 colos hátfali kijelző

ISO 800 maximális érzékenység

nincs képstabilizátor


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!