A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Mobilszolgáltatásba kezdene a Google

Vágólapra másolva!
Az internetes vállalat megvásárolná a jövőre eladásra kerülő 700 megahertzes mobilfrekvenciát az Egyesült Államokban, és ezzel együtt a szolgáltatások megnyitására is kényszerítené a szolgáltatókat.
Vágólapra másolva!

A Google akár 4,6 milliárd dollárt is adna az új frekvenciáért, amennyiben az azt elárverező FCC - a kommunikációs hálózatokat és a médiát is felügyelő amerikai állami szerv - feltételül szabja, hogy a nyertes köteles piaci áron továbbértékesíteni az elnyert kapacitás legalább egyharmadát kisebb szolgáltatóknak - adta hírül a Reuters.

A Google ezzel a mobilos internetpiacot és az arra épülő szoftvereket, szolgáltatásokat szeretné felszabadítani, amely jelenleg a nagy távközlési- és mobilcégek kezében van - valamint bebiztosítaná azt is, hogy a mobilinternetezők hozzáférjenek saját platformfüggetlen szolgáltatásaihoz.

Az FCC pályázatának tervezetében már így is szerepel néhány, a Google követeléseivel részben összhangban lévő részlet is. Ezek értelmében az új, mobilinternet-szolgáltatásra különösen alkalmas frekvenciát a felhasználók az általuk tetszőlegesen kiválasztott készülékkel és szoftverrel használhatják majd - vagyis a nyertes szolgáltatónak ebben szabad kezet kell majd adnia vásárlóinak.

Ezen túl azonban a Google riválisai, az AT&T és a Verizon Wireless nem hajlandók engedni, és nem lelkesednek az internetes vállalat kezdeményezéséért. Az elemzők nem sok esélyt látnak a Google elképzelésének megvalósulására, mivel az amerikai mobilpiac két nagy játékosa minden bizonnyal 4,6 milliárd dollárnál sokkal több pénzt is hajlandó beleölni a 700 megahertzes frekvencia megszerzésébe. Az aukcióra legkésőbb jövő év január 28-án kerül majd sor, és az amerikai kormány több mint 20 milliárd dolláros bevételt remél belőle.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!