Az Anascape Ltd. nevű tylerben székelő társaság még 2006-ban nyújtott be keresetet a japán videojátékgyártó ellen, melyben az állítja, a Nintendo tévéhez kapcsolható játékgépeivel használható használható Wii Classic, WaveBird és GameCube irányítók sértik a cég szabadalmait - számolt be az Associated Press.
Az ügyben illetékes szövetségi bíróság szerint a Nintendo valóban megsértette a játékvezérlők tervezésekor az Anascape szabadalmait, amiért 21 millió dollárt, vagyis mintegy 3,3 milliárd forintnak megfelelő összeget kellene kifizetnie a társaságnak a felperesnek. Ugyanakkor Charlie Scibetta, a Nintendo szóvivője a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a vállalat megfellebbezi a döntést, melynek nyomán arra számít, hogy a kifizetendő összeg nagysága is csökkenni fog. Scibettra azt is elmondta, hogy a bíráság szerint a társaság legújabb konzoljával, a Wii-vel használatos mozgásérzékelős irányítók semmilyen szabadalmat nem sértenek.
A Wii Classic irányító az egyik érintett
A texasi vállalat egyébként korábban már hasonló szabadalomsértés miatt a Microsoftot is beperelte, ám a szoftveróriásssal május elsején peren kívüli megállapodást kötött, melynek részletei nem nyilvánosak.