A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Késik a Google mobiltelefonja

Vágólapra másolva!
Az Android nevű szoftverrel kiadni tervezett, tavaly novemberben bejelentett Google telefonok megjelenését több tényező is akadályozza.
Vágólapra másolva!

A Google és az Open Handset Alliance tavaly novemberben jelentette be nyílt forráskódú mobil platformját. Az elképzelések szerint a tervnek már idén nyáron eredményeket kellett volna produkálnia. Az összesen 34 tagból álló szövetség tagjai azonban úgy látszik nem tudták tartani magukat a tervhez. A Sprint Nextel friss bejelentése szerint idén már nem is tervezi piacra dobni Android alapú telefonjait, és a China Mobile is az év végére, esetleg a jövő év elejére datálja az új készülékek megjelenését. A többi partner egyelőre bizakodó, és bár többen nehezen tudják majd tartani az új időpontot, mindent megtesznek, hogy a negyedik negyedévre elkészüljenek az Androidon alapuló termékekkel.

Forrás: [origo]

Az első probléma magukkal a készülékekkel akadt. Több gyártó nehézségekbe ütközött, amikor olyan eszközt próbált meg létrehozni, ami megfelel a mai elvárásoknak méret szempontjából, mégis képes az Android szoftvert hiba nélkül kezelni. Úgy tűnik a tesztelés, és az integrálás jóval több időt vesz igénybe, mint azt eleinte gondolták.

A sok alkalmazás tesztelése, egy olyan felhasználói környezet létrehozása, ami minden igényt kielégít, valamint a rengeteg szolgáltatóval való egyeztetés sok időt emészt fel. A mérnökök szerint az sem segít a helyzeten, hogy a Google folyamatosan változásokat végez az Andorid szoftveren, ami igencsak megnehezíti a platformra programokat író fejlesztők helyzetét. Mindezek ellenére, a negyedik negyedévben már számítani lehet az új készülékek piacra lépésére, hiszen több gyártó, köztük a Samsung, már csaknem elkészültek.

(PCWorld.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!