A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A Google válasza a tudományos keresőre

Vágólapra másolva!
A Wolfram Alpha tudományos keresőhöz hasonló funkciókat kínál  Google új, egyelőre tesztüzemben működő szolgáltatása, a Google Squared, amely a betáplált kérdésekre nem webszájtok linkjeit jeleníti meg, hanem konkrét adatokat listáz táblázatszerű formában.
Vágólapra másolva!

A Squared egyelőre a Google kísérleti alkalmazásai között érhető el, azaz még nem teljesen kiforrott szolgáltatásról van szó. A Google hivatalos blogján publikált bejegyzés szerint az új szolgáltatást olyan esetekben lehet praktikusan használni, ha a felhasználó konkrét adatokra, információkra kíváncsi, nem pedig webszájtok linkeit akarja olvasgatni.

A béta állapotú szolgáltatással fejlesztőinek szándéka szerint meg lehet spórolni azt, hogy egy-egy információ felleléséhez sok honlapot kelljen felkeresni. A Squared olyan tényszerű információkat tálal, amelyek ez eredeti kereséshez kötődnek, és arra próbálnak intelligensen válaszolni, ket az adatokat táblázat formájában jeleníti meg. Ha például a keresett kifejezés az angol nyelven megadott "amerikai elnök" ("american presidents"), akkor a felhasználó a jelentősebb elnökök listáját kapja meg nevekkel, születési évekkel, fényképekkel egybekötve. A találatokhoz azonban most új keresési paramétereket is lehet csatolni: a "feleség" kifejezéssel például az amerikai elnökök nejeinek listája jelenik meg.

Forrás: [origo]
Itt lehet kipróbálni a Google Squared-et

Emellett manuálisan is hozzákapcsolhatók új adatok a legenerált táblázathoz, például Ronald Reagan nevét az oldal alján lévő gombbal a listához hozzáadva a Squared megkeresi a hozzá kötődő adatokat, és automatikusan belehúzza ezeket a táblázatba, ugyanakkor nem tudja mondjuk időrendi sorrendbe rakni az elnökök listáját. Ugyanakkor a szolgáltatás egyelőre csak a címlapján elhelyezett fő témákban teljesít jól, egyéb lekéréseinkkel egyelőre még nem boldogult túl hatékonyan.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!