Az űrt is megjárta a Telekom e-könyve

Nem csak könyvet olvas a Hanvon N516, hanem zenejátszásra, sőt hangfelvételre is használható. Kipróbáltuk a részletre is megvehető, egyszerűen zsebre vágható villanykönyvet.

Cserna-Szabó András

Valami a zaftról
Egy pörkölt szinte hiteles históriája

1924 augusztusának második napján Bródy Sándor a pesti Korzón sétált, s ahogy az már lenni szokott, nőkről, s azokhoz tartozó házszámokról tűnődött. Gojzervarrott cipőt viselt, sétapálcája ütemesen csattogott az utcakövön. Szélcsend volt, ragyogó rántotta a napkorong.

Sanyi bácsi halkan felemlített magában egy szőkét, akinek a bal bokáján csillag alakú anyajegy honol, majd egy Balzac-arcú, budai kisasszonyról emlékezett meg, aki a gyönyör legmagasabb pillanataiban éppen úgy vonyít, mint falusi eb a teliholdra. Szó került még egy bizonyos kalaposlányról, akinek a csókja olyan, mintha gombostűvel szúrnának a férfiszív legközepébe, azután egy zuglói hentes feleségéről, aki a csontból a velőt egyetlen szempillantás alatt, egyszuszra szippantja ki, valamint három csacska színitanodás lányról, akikben ugyan nincsen semmi különleges, fiatalságuk mégis felüdíti a lelket, akár a friss snidling.

De ekkor Sanyi bácsi hirtelen megtorpant, tekintetét és sétapálcáját a szilvakék ég felé emelte. Orrlikai kikerekedtek, s hevesen szimatolni kezdett a levegőbe. Példátlan eset, mondta végül. A vénséges Dunának, nem fér hozzá kétség, pörköltszaga van.

Felettébb különös, állapította meg, majd folytatta a sétát.

A tűnődés folyamában a nők után természetesen az étkek következtek. A szív és a has rokonsága. A szerelem és a falat közössége. És persze a pörkölt mindenhatósága.

Bródy úr hosszan dicsőítette a pörkölt pompás intézményét, illatát, egyszerűségét, gőzölgésének fizikáját és metafizikáját, arcát, tekintetét, sűrűségét.

Mégpedig éppen e szavakkal:

- Ez a mi fő ételünk, akik e nemzeti államban élünk, akár mint a hős Árpád, akár mint a parittyás Dávid ivadékai. Jó, erős, paprikás pörkölt - for ever! Az összes pártok ebben a hitben egyesülnek. Ebben nincs vélemény-, ízlés-, és érdekkülönbség. A pörköltben hisz Bánffy is, Hock is, és én nagyon félek, hogy Apponyiból nem lett még több, mint ami, csak azért történt, mert nem hitt elég erősen és őszintén a pörköltben, az igaziban. Íme, Andrássy Gyula csak előkelően volt nevelve, és épp most hallom az egykori szakácstól - aki most chef a margitszigeti vendéglőben -, hogy a gróf minden étel között legtöbbre becsülte a pörköltet. Nemzeti karakterünknek, éghajlati viszonyainknak legjobban te felelsz meg, pörkölt. De valóban légy is megpörkölve, ne legyél hóka, sápadt, világos. Égő barnának kell lenned, és ne legyen alattad a lé rövid, de hosszú se, híg se. És ha csontos bornyúhúsból készülsz, leved erősbítésére szolgáljon egy kevés, igen apróra vágott, úgyszólván fasírozott marhahús, ha lehet, kemény és színes felsál.

Mondta-mondta magában az agg literátor, bár a beszély vége felé már érezte, kissé túlmagyarázta a dolgot, s jobb volna újra a nőkre terelni a témát.

Hirtelen megállt, és mintha csak a felhőknek mondta volna halkan, így szólt Sanyi bácsi: engem a legcsúnyább szakácsné még mindég jobban érdekel, mint a legfinomabb falat.

A napkorong hirtelen befejezte a ragyogást, s a korzói népnek most már úgy tűnt, inkább zóna borsos tokányra hasonlít, mint tojásrántottára.

Ej-ej, gondolta magában Bródy Sándor, nincs ez rendben így. Nem helyes, ha a férfi a szívért lemond a hasról, de az sem, ha a falat kedvéért a szerelmet hanyagolja. Mind a kettőt akarni kell. Együttesen és folyton.

E percben határozta el, hogy olyan étket készíttet, mely végleg kiveri fejéből azt a balga ideát, miszerint nő és étek között választani illik.

Hetekig járta a fővárosi vendéglőket, hogy a kellő húsra ráleljen. Három pár gojzervarrott cipőt koptatott el a sok gyaloglásban, s bizony a végén már a vízhólyagok úgy verték fel lábfejét, mint borosta a borissza matróz állát. De nem adta fel, a magas égről a Kulinária csillaga öntött belé újabb erőket, akárhányszor csak múlani kezdett harci kedve. Volt a Kéhliben, a Gundelben, a Siposban, a Gellértben, s még száznyolc helyen, de a tökéletes húst nem lelé.

Voltak szép darabok, ez tagadhatatlan, de az író avatott szeme mindegyikben talált valami aprócska hibát. Az egyik kissé mócsingos volt, a másik túl sovány, akadt, amelyikkel viszont pontosan az volt a baj, hogy erősen zsíros, néhány puhának bizonyult, de felmerült a problémák között a rágósság veszélye is.

De nincs az a veszett ügy, melynek fejére végül a szívósság ne tudná felhelyezni a siker koronáját, így aztán a 113. helyen mégis megpillantotta, amit annyira keresett. Pontosan olyan volt, ahogy álmaiban képzelte. Zsíros, de erős. Bőre vastag, de puha. Tekintete pajkos, lépte örömtől suhanó, arca kedves. Egy kültelki kis fogadó konyháján megtalálta azt a szakácsnét, akit annyira keresett. A tűzhely előtt állt, és nyurga fakanalával orjalevest kavart vidáman.

Bródy Sándor odalépett hozzá a buja gőzbe, baljával megfogta a nő vastag kacsóját, jobbját tömör csülkére simította.

Asszonyom, kezdte, egy pörköltről lenne szó...

Nem gond, búgta vissza a szakácsné, mintha zsenge, tavaszi galamb lett volna előző életében.

Az író kissé megharapta az asszonyi fülcimpát, s a pihés hallószervbe suttogta:

De magából készülne...

Mindent az irodalomért, susogta szerelmesen az asszony, mert akkoriban ilyen idők járták.

Pár pillanat múlva már az előkészítő asztal tetején hemperegtek, hangos nyögések, intim sóhajok, izzadság- és örömszag, valamint fokhagymaillat közepette. Ilyet még egyik kézilány sem látott, az orjalevesről nem is beszélve.

A szerelemmel megédesített hús konyhakésszé varázsolásáról ehelyütt mégse essék szó. (Ne szóljunk a döfésről, a test fűrésszel való osztásáról, a vérfürdőről, a húsbárd suhogásáról, a testtől elszakított fejről, ami lehuppant az asztalról, s baljósan végiggurult a konyhapadlón, ne szóljunk a márványkocsonyává meredt szemekről se, a csontok kopogásáról, a macskának dobott belekről. Ezekről egy szó se essék.)

Csak a disznózsírban pirított makói vöröshagymáról beszéljünk, a reá szórt kalocsai paprikáról, a kockákra vágott hús belehullásáról, a pörkölődésről, a belefőzött szentesi zöldpaprikáról, a kevés zúzott fokhagymáról, a csipet borsról, s a friss petrezselyemről és majoránnáról.

A pörkölt hálás jószág, magyarázta a kültelki kuktáknak Bródy Sándor. Az ember megadja néki a kezdőlökést, azzal el van a fedő alatt magában. Megfőzi magát.

Lefedte a lábost, kis sámlira telepedett, s előadta nézeteit a konyhai nemzetnek. Mind gyilkosok vagyunk, magyarázta a kézilányoknak és kuktáknak. Az étel története öléssel kezdődik, s kéjbe torkollik. Ölnünk kell, nincs más választásunk. Ez a sorsunk, gyilkossá kell válnunk, ha enni akarunk. Márpedig enni akarunk, ebben vita nincs. Enni és szeretni. Ez a két nagy gyilok a világon...

S mikor a szakácsnéból gyártott gőzölgő pörkölt elkészült, az első kóstoláskor Sanyi bácsi ráncszorította szeméből egy könnycsöpp az étekbe pottyant. Bal szemének sarkából préselődött elő, lassan végigszánkázott a száraz arc egy vékony csatornáján, majd megkezdte halálos zuhanását.

Az író szemével követte a csöpp hullását, s mindent egyszerre látott meg benne. Együtt látta a gyilkost és az áldozatot. Együtt a férfit és a nőt. Az ételt és a szerelmet. Pestet és Budát. Ölést és kéjt. Vért és aranyt. Szívet és észt. Keményet és puhát. Húst és csontot. Élethalált.

Igen, merengett Bródy úr, mikor a könnycsöpp a pörköltbe csobbant. Igen, nincs is más értelme az életnek, csakis a zaft. Ételben, nőben egyaránt.