Az űrt is megjárta a Telekom e-könyve

Nem csak könyvet olvas a Hanvon N516, hanem zenejátszásra, sőt hangfelvételre is használható. Kipróbáltuk a részletre is megvehető, egyszerűen zsebre vágható villanykönyvet.

Réz András

egykönyv

És a végén rendszerint felteszi az újságíró a kérdést: ha lakatlan szigetre/bolygóra, soha meg nem épülő metróba vezetne a végzet, mi lenne az a 10-5-3-1 film, zene, könyv, amelyet magammal vinnék. Ez persze úgy jelenne meg nyomtatásban, hogy "végül arról faggattuk a nyakában lógó micsodáról elhíresült esztétát..." "Faggattuk?!" Mintha belőlem úgy kellene kihúzni a szavakat. Mindegy. Tapintatosan nem felelem azt, hogy "számítottam erre a kérdésre". Azt válaszolom, hogy nem tudok mondani sem tízet, sem hármat, sem egyet, mert az én listámon legalább háromszáz film szerepelne. Könyv meg még több. És hát, ugye, az sem mindegy, hova sodorna a sors. Lehet, hogy a lakatlan szigeten nagyobb hasznát venném a Cápariasztás felsőfokon című kötetnek, mint a Karamazov-fivéreknek. Szóval nem úgy van ez, mint Tolkiennél az Egy Gyűrű, amely minden további gyűrűk felett áll.

Az egyetlen film/lemez/könyv eszméje amúgy sem túlságosan korszerű. A napokban voltam egy trendkonferencián, ahol egy izgalmas öszvérszó hangzott el: MORZSA|AGE . Az orrunk előtt lihegő jövőnek azt a jellegzetességét emeli ki, hogy a világ számunkra már nem valamiféle Egészként jelenik meg, hanem mozaikként, puzzle-ként, amelynek felcsippentjük a darabkáit. Közben talán azt sem vesszük észre - jegyzem meg csöndesen -, ha ezek a morzsák nem is ugyanabból a száraz péksüteményből valók. Mindegy. Clausius második termodinamikai tétele értelmében további energia bejuttatása nélkül a prézliből úgysem lehet száraz zsemlét készíteni. Legföljebb panírt. Az a képzet tehát, hogy néhány ügyesen kiragadott mű/tartalom megadja a választ a világ végső kérdéseire, tapintatosan fogalmazva is délibábos. (Lásd Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regényét, amely e tekintetben példamutató, ugyanis megadja a tökéletes választ. És ez a válasz: negyvenkettő. Csak a kérdés hiányzik: mi negyvenkettő?)

Nem mintha a másik véglet - tölts magadba minden információt! - biztatóbbnak tűnne. Ha - mint a tudás alapú univerzum polgára - ezt komolyan veszed, úgy jársz, mint Stanislaw Lem diplomás űrútonállója, Dipló, aki úgy gondolja, hogy a megszámlálhatatlanul sok morzsaszem között ott kell rejtőznie a végső igazságnak, bölcsességnek, a mindenek fölött lévő tudásnak. 1967-ben, amikor Lem Kiberiádája megjelent, az internetről még nem álmodtunk. Ma már Diplót feltehetőleg úgy értelmeznénk, mint a világháló linkjei között örökre elvesző infozabálót.

Olvasok. Már gyerekkoromban azzal cseszegettek, hogy reggeli, ebéd, vacsora közben nem kellene olvasnom. De én juszt is olvasok. Asztalnál, klotyón, tengerparton, utazás közben, soromra várva. Nem azért, mert a végső választ keresem, hanem azért, mert szeretnék jó kérdéseket feltenni. Az életem tereit beborító könyvóceán e kérdések egyik múlhatatlanul fontos forrása. A törzsfejlődés következő fokára azonban csak akkor hághatok, ha képes vagyok kimászni a könyvóceán partjára.

Láttam már könyvolvasót, e-readert, de még soha nem használtam. Most azonban már elég közel került ahhoz, hogy elgondolkodjam rajta, szükségem van-e rá, milyen helyet tölthet be az én személyes Gutenberg-galaxisomban. Hiszen egy e-readerrel elvileg - a nem túl távoli jövőben - az étkezőasztalra, klotyóba, stégre stb. vihetem mindazt, amit valaha megírtak. Nem rossz. Igaz, ebben az esetben múlhatatlan szükségem lesz egy olyan metakönyvre, amely segít eligazodnom az online könyvóceánban. Persze, az is elég lehet, ha a személyes könyvtáramat töltöm le-fel. Ha újrarendezem és -értelmezem ennek darabjait, akkor is eljuthatok igazán fontos kérdésekig. Mondjuk, ez egy kicsit nosztalgikus lenne, és túlságosan rólam szólna. Használhatnám arra is, hogy kizárólag azt nyerjem ki vele, ami igazán új, amivel még soha nem találkoztam. A színtiszta nóvumot. Ebben az esetben az e-reader lenne a személyes provokátorom, amelynek segítségével éppen azt tesztelhetném, nyitott vagyok-e még a világra. Ha Fogyasztóként gondolkodnék, toplisták szerint töltögetnék: az a sok-sok ember együttesen csak nem tévedhet. Vagy jobban tenném, ha létrehoznék egy új w2b-es játékot, amelynek az lenne a lényege, hogy mások küldenek könyveket az olvasómra. És akkor végre kiderülhetne, milyennek látnak ők engem. Mit várnak el tőlem?

Nem tudom. Végül is csak egy eszközről van szó. Hogy eszköz, játékszer, társ lesz-e, meglátom. Lehet, hogy ő lesz az Egy Könyv. Egy dologban azonban biztos vagyok. Mielőtt bármit is fölraknék rá, valahonnan letöltök egy 165 éves költeményt. A címe: Gondolatok a könyvtárban. Amikor még kötelezőként olvastam az iskolában Vörösmarty versét, kedveltem, de nem éreztem úgy, hogy új kérdéseket izzaszt ki belőlem. Most újraolvastam. Beleborzongtam. Ezzel kellene kezdeni. Kezdjük!