Sosem érkezett még olyan számítógép a szerkesztőségbe, amiben kevésbé hittünk volna, mint az Alienware M11X. A Dell videojátékosokat célzó márkájának legkisebb számítógépe egészen egyszerűen hihetetlen specifikációval rendelkezett. Az apró, a sci-fik csillogó fekete űrvadászait idéző házba egy bámulatosan erőtlennek tűnő 1,3 gigahertzes alacsony fogyasztású kétmagos processzort álmodtak a tuning PC-ket gyártó cég mérnökei. Azt, hogy a kis, 11 hüvelykes laptop mégis alkalmas a játékok futtatására, a bivalyerős GeForce videokártyának köszönheti.
Újra gyerekké tesz a beépített világítás
Az Alienware gép első igazán szembetűnő tulajdonsága, hogy minden világít rajta. LED fényforrás található a céglogó mögött, az ufóarc alakú bekapcsológomb alatt, a hűtőventilátor lapátjai között, és persze a nagy szögletes billentyűkből álló klaviatúra alatt is. Az első indításkor kékben pompázó masina fényeit a játékosok teljesen testreszabhatják az Alienware irányítóközpontjában. Az extrémen kinéző laptopra vágyók áttűnéseket játszathatnak le a ledekkel, de meg is villogtathatják őket. Nem tudjuk ugyan elképzelni, hogy ki szeretné a pulzáló billentyűzetet nézni az erősen tükröződő kijelzőben, de azt el kell ismernünk, hogy az összhatás dögös. A jobban sikerült színprofilokat el is lehet menteni, hogy egy kattintással lehessen váltani például a reggeli ciklámen és a szemkímélőbb éjszakai narancssárga világítás között.
Tíz perc állítgatás után megtaláltuk a legjobb színt
A seregnyi szabályozható színű led az M11x egyetlen felesleges, csupán a látványról szóló tulajdonsága. A hatalmas, furcsa textúrájú tapipad rendkívül kényelmes, még lövöldözős játékokhoz is használható, ha otthon maradt az egér. Az 1366*768 pixel felbontású kijelző felülete ugyan a tükröződős fajta, cserébe viszont a színei elevenek, a képe éles - pont olyan, amilyet a valósághű grafikával rendelkező játékok megkívánnak. Egyedül az optikai meghajtó elhagyását lehetne vitatni, ám a letöltős játékboltok elszaporodásával, illetve a programok méretének megnövekedésével emellett is lehet érveket találni.
Nyolc óra munka, négy óra játék
A kis gamer laptop két videokártyával van felszerelve. Mindennapi használatra a gyártó az Intel 4500MHD grafikus chipet ajánlja. Az integrált grafikus mag tökéletesen elég a mindennapi böngészéshez, zenehallgatáshoz, filmnézéshez. A videojátékok elindítása előtt azonban érdemes bekapcsolni a masina fő videokártájának számító GeForce GT335M egységet. A hetvenkét processzormaggal rendelkező kártyát nem csak a játékok tudják kihasználni, hanem a videovágószoftverek, fotóretusálás, sőt akár a HD felbontású filmek lejátszásánál is jól jöhet.
Kompromisszumos megoldás: élénk színek, tükröződő kijelző
Az átkapcsolás egyelőre egy billentyűkombináció lenyomásával történik, ami előtt még a grafikai erőforrásokat használó alkalmazásokból - például a Firefox vagy a Steam játékbolt kliense - is ki kell lépni. Az Engadget kütyüblog tippje szerint a készülék következő verziója már támogatni fogja az Nvidia Optimus technológiáját, ami automatikusan vált a két videokártya között. Az Alienware gyári adati szerint az M11x-be szerelt akkumulátor nyolc óráig látja el energiával a masinát, ha a gyengébb videokártyát használjuk. A videojátékokhoz is használható GeForce bekapcsolásával pedig felére, körülbelül négy órára csökkentjük a gép üzemidejét.
Lövöldözni és autózni tökéletes
Bár az IGN tesztvideója már bemutatta, hogy az M11x remekül viszi a Mass Effect 2-t, a nem túl magas, 4.1-es Windows Élményindex miatt óvatosan láttunk neki a gép próbálgatásának. Kezdésként egy örökzöldet, a Half-Life 2 Episode Two-t telepítettük fel az M11x-re. A 2007 végén megjelent programot alapbeállításokkal már egy integrált videokártyával felszerelt laptopon is lehet futtatni, ám igazán jól csak egy erősebb gépen néz ki.
Aggodalmaink alaptalannak bizonyultak, a játék remekül futott alapbeállításokkal. De még a nagy dinamikatartományú (HDR) megjelenítést, anizotróp szűrést, élsimítást és egyéb effekteket bekapcsolva sem lassult be a Half-Life. Öt óra játék után kezdett világossá válni, hogy az Alienware nagyon ügyes számítógépet rakott össze, és hogy a hihetetlen specifikációk ellenére az M11x alkalmas a játékra.
Half-life teszt: megmentettük a világot, két feltöltéssel
A teszt folytatásaként újabb kiadású, a grafikus magot jobban igénybe vevő programokat kerestünk. Így találtunk rá a tavalyi év két nagy autós játékára, a hatalmas bejárható területeket és autós világvégét ígérő FUEL-ra, és az őrült terepraliversenyeket kínáló Colin McRae DiRT 2-re. A szimulátorokban csak azokat a funkciókat kapcsoltuk ki - kezdve a nyolcszoros anizotróp szűréssel - amiket a két videokártyával felszerelt tesztgépünk esetében is feleslegesnek szoktunk ítélni. Több engedményre nem volt szükség, a két versenyjáték remekül ment az 1366*768 felbontású kijelzőn.
Napóleon legyőzi a gamer laptopot
Egyedül a Total War sorozat Napoleon csatáit feldolgozó részénél éreztük azt, hogy az apró Alienware laptop is ki tud fogyni az erőforrásokból. A rendkívül erős gépet követelő, számításigényes stratégiai játék még akkor is lassúnak hatott, amikor a korábbi játékoknál használt beállításokból visszavettünk.
Strapabíró kivitel, de háborúba nem való
A háborús játék kisebb grafikai részletességre, kevéssé szép textúrák használatára átállítva sem lett sokkal fürgébb. Nem csoda, hiszen nem a grafikus kártyát terheltük túl, hanem a processzor bizonyult kevésnek a napóleoni és a porosz seregek ütközetének lejátszásához. A program ugyan futott, de nem volt élvezhető, így nem lehetett eléggé belemerülni a játékba.
Verdikt: kéne
Nehéz elképzelni olyan élethelyzetet, ahová az 11 hüvelykes kijelzővel rendelkező, kisebb oldaltáskában is hordozható Alienware laptop lenne a tökéletes megoldás. Sokkal jobb rajta játszani, mint a korábbi cikkünkben ajánlott, videojátékra is használható mindenes notebookokon, ám ára is borsosabb. A 300 ezer forintba kerülő masina bárkinek álomgép lehet, aki lövöldözős játékokat szeretne játszani, szimulátorban versenyezne a neten talált ellenfelekkel, vagy repülős játékokban védené Anglia partjait. A dedikált grafikus kártya kikapcsolásával elérhető nyolc órás üzemidő miatt munkára is alkalmas az Alienware, igaz a színes billentyűzetvilágítás miatt várhatóan megbámulják a tulajdonost.
(A készüléket a CHS-től kaptuk kölcsön.)