A notebook kelendő itthon, az e-könyv-olvasó nem

Vágólapra másolva!
Az egyik legnagyobb hazai online kereskedő, az Extreme Digital statisztikái szerint az idén a legkelendőbb kütyük a laptopok és a digitális képkeretek, az e-könyv-olvasók iránt viszont egyelőre nem tanúsítanak komoly érdeklődést a hazai vásárlók.
Vágólapra másolva!

A hagyományos üzleteket is működtető Extreme Digitalnál az idén 25 százalékkal emelkedett az online értékesítés aránya, amely a társaság szerint annak köszönhető, hogy a hazai vásárlók egyre jobban bíznak az internetes kereskedelemben.Akárcsak tavaly, az idén is a digitális képkeret és a notebook a karácsonyi slágertermék, de 2010-ben először nagyobb számban fogy az okostelefon, a ledes háttérvilágítást használó LCD-tévék, a 3D-s megjelenítésre alkalmas modelleket - feltehetően magas áruk miatt - egyelőre még nem sokan keresik.

Míg a tábla-PC-t sok honfitársunk vásárol, az Extreme Digitalnál nem tapasztaltak komoly érdeklődést az USA-ban és Nyugat-Európában rendkívül népszerű e-könyv-olvasók, a cég szerint ennek egyértelműen a magyar nyelvű elektronikus kötetek széles körű elérhetőségének hiánya az ok. A kereskedő szerint a magyar vásárlók már drágább termékeket is előszeretettel vásárolnak az internetről, de az idén gyakorivá vált az is, hogy kiegészítő termékeket vesznek meg a neten meglévő berendezéseikhez.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!