A csapatos online vásárlással akár a félár is elérhető

közösségi vásárlás kupon online
Vágólapra másolva!
A hazai internetezők már eddig is vadászhattak a boltinál olcsóbb termékekre a webshopokban, az azok ajánlatait összegyűjtő árukereső, árösszehasonlító szájtokon, vagy aukciós szájtokon. Az online kereskedelem egyik legújabb formája, a közösségi vásárlás azonban csak mostanában vált idehaza is ismertté. Áttekintettük, mennyit lehet spórolni az elmúlt évben gombamód szaporodó közösségi vásárló oldalakon.
Vágólapra másolva!

A közösségi vásárló oldalakon a kereskedők, szolgáltatók időleges ajánlatokat hirdetnek meg, ami olyan, mint egy pár napig, pár hétig tartó leárazás. Ezzel is buzdítják a lehetséges vevőket arra, hogy minél több vásárlót toborozzanak maguk mellé az akció igénybevételéhez, mert ahhoz szükséges egy minimális mennyiségű résztvevő, különben elúszik a lehetőség.

A közösségi vásárlás doyenje a Groupon.com, amely Amerikában indult el, és meg nem erősített értesülések szerint november végén 2,5 milliárd dollárért vásárolta fel a Google. A mindössze két éve indult site már havi 50 millió dolláros bevételt termel tulajdonosainak. A Groupon ugyanis, mint minden közösségi vásárló oldal, abból él, hogy százalékot kap a kereskedőktől a rajta keresztül értékesített javak után.

Az akciós online vásárlás sikerének kulcsa Amerikában az lehet, hogy ott régóta kialakult kultúrája van a kuponozásnak és a kedvezmények vadászatának (angolul bargain hunting). Az átlagos amerikai előszobában külön fiókban tárolják a kuponokat, és az ünnepi leárazások rengeteg vásárlót megmozgatnak.

Ezeket a módszereket igyekeznek idehaza meghonosítani a magyar közösségi vásárló oldalak, amelyek többsége idén bukkant fel. Bár az alapvető elképzelés azonos, az oldalak mindegyike egy kicsit máshogy igyekszik megvalósítani azt: az oldalak választéka, koncepciója jobban, felépítése, logikája már kevésbé tér el egymástól. A szájtok csak a kedvezményeket biztosítják, a felhasználók közvetlenül az e-kereskedőktől vásárolnak az idehaza megszokott módon: banki átutalással, bankkártyával vagy utánvéttel.

Veddvelem.hu

A Veddvelem weboldalának tetején hatalmas önreklám fogadja a látogatót, és csak ezt átgörgetve derül ki a lényeg, vagyis, hogy milyen ajánlatokat kínál az oldal. A szájt főleg elektronikai cikkelben, kozmetikumokban és lakberendezési tárgyakban erős. A Veddvelem toborzásnak hívja az egyes ajánlatokat, ezekből 112 futott a cikk megírásakor.

Az ajánlatok közül néhány ízelítő: 146 ezer forintos gázkazánt megvehetünk 136 ezerért, ha hozunk még négy embert, Samsung tabletet 216 ezer helyett 96 ezerért, de egy HP notebookra akár 60 ezer forintos kedvezményt is lehet kapni, ha már húsz ember megveszi együtt. Az apróbb, 5-10-15 ezer forintos termékekből - például illatpárna vagy fülhallgatók - 1-2-3 ezer forintokat engednek a kereskedők, és a kisebb értékű termékeket már öten is elvihetik olcsóbban. A kereskedők meghirdethetnek több lépcsős kedvezményt is, ami azt jelenti, hogy más kedvezmény jár legalább öt vagy tíz embernek.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Bárki indíthat toborzást a Veddvelem.hu-n

A szájt támogatja a felhasználói kezdeményezéseket is: a regisztrált felhasználók maguk is indíthatnak toborzásokat, hátha akad kereskedő, aki megfelelő számú jelentkező esetén már megadja a kívánt kedvezményt. Jelenleg például valaki Sony Ericsson X1-es telefont szeretne venni 75 ezer forintos ár alatt, ehhez keres partnereket. A toborzást Twitteren, Facebookon is meg lehet osztani az oldalról egy kattintással, és az egyes akciók rendszerint egy hónapnál rövidebb ideig futnak.

A közös vásárlással népszerű termékeken lehet eredményesen spórolni, októberben például HTC Desire okostelefont árult a szájton egy kereskedő 125 ezer forint helyett 87 ezerért, amiből sikeresen el is kelt a meghirdetett 40 darab. A hasonló ajánlatok miatt érdemes lehet szemmel tartani az oldalt.

Bónusz Brigád

A hazai közösségi vásárlószájtok közül a Bónusz Brigád designja a legjobb. A szájt felülete nem csak szép, de nagyon jól áttekinthető is, és gyors. Az oldal minden meghirdetett akciónál pontosan jelzi az elérhető százalékokat, látványos grafikus számláló mutatja az ajánlat lejártáig hátralévő időt, és ajándékba is lehet rajta vásárolni. A kedvezmények jellemzően 50 százalék körül, vagy akár afölött vannak, vagyis jóval nagyobbak, mint a Veddvelemen.

A Bónusz Brigád viszont kínálatában jelentősen eltér az előző szájttól: elsősorban szolgáltatásokat forgalmaz, nem termékeket, ami magyarázza a nagyobb kedvezményt - egy tanfolyam, wellness-kúra vagy fogászati beavatkozás árát rugalmasabban lehet alakítani, már csak a reklámértékre való tekintettel is. A Bónusz Brigád ajánlatai hetente újulnak meg, és úgy tűnik, sikeresek: általában 10 vásárló kell ahhoz, hogy egy kedvezmény életbe lépjen, de ennek, amint látható, a többszöröse is összejön.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Szép és jól áttekinthető a Bónusz Brigád oldala

Az üzemeltetőktől kérni is lehet, de a kérések közvetlenül hozzájuk futnak be, nem pedig az oldalon jelennek meg. A kedvezményekkel kapcsolatos alkuk így a háttérben zajlanak.

Mivel az oldal változatos szolgáltatásokat és akciókat kínál, érdemes rá odafigyelni, bár főleg ajándékként jöhetnek jól az itt felkínált lehetőségek, mivel itt a mindenkori kínálat határozza meg a lehetőségeket. A felhozatal kétségtelenül változatos, és a kedvezmények nagyok. Facebookon, Twitteren innen is tovább lehet adni az ajánlatokat, és RSS-ben is követni lehet az újakat.

CityBrands, Tsoonami

A Bónusz Brigádnál egyszerűbb dizájnnal és kevésbé összetett felépítéssel működik a Citybrands.hu, de a lényeg ugyanaz. A vásárlóknak hétről hétre egyetlen kedvezményt kínál fel az oldal, aminek az igénybevételéhez meghatározott számú embernek kell vásárolnia. A CityBrands viszont nem olyan átlátható, mint a Bónusz Brigád oldala, itt például előre nem látható, mennyi az a minimális vásárlószám, amennyi fölött már él az ajánlat, csak ha sikerült elérni ezt a számot - nyilván ez is ösztönzi a toborzást.

Az oldal profilját szintén orvosi rendelők, szépészeti beavatkozások, fotózások, éttermek ajánlatai alkotják, és a kedvezmények mértéke is hasonló, 40-80 százalék között mozog. Az ajánlatok néha rugalmasabbak, cikkünk írásakor például egy fogorvosi rendelő szolgáltatásaiból több, egymástól eltérő csomagot is lehetett vásárolni, különböző értékben és eltérő kedvezménnyel.

A Tsoonami.hu szintén kedvezményeket értékesít, bizonyos esetben kedezményekre - például utazási kedvezményre - jogosító kupont, szintén jellemzően 50 százalékos vagy afölötti kedvezménnyel. A szájt azonban nem hetről hétre, hanem napról napra kínál kedvezményeket, vagyis gyorsabban pörög rajta a kínálat.

Kupontár, Startlap Kupon és kedvezményvadászat iWiW-en

Az utóbbi időben olyan szájtok is elindultak, amelyek kevésbé exkluzív ajánlatokat nyújtanak, mint a közösségi vásárló oldalak, de sokféle kedvezmény megtalálható rajtuk: ezek ugyanis az interneten keresztül osztogatnak kuponokat online vagy offline kiskereskedőkhöz, szolgáltatókhoz. Az ajánlatokhoz ezeken az oldalakon nem kell meghatározott számú vásárlónak összegyűlnie, de a kuponok csak meghatározott ideig vehetők igénybe.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Sok kis akció a Kupontáron

A Kupontár.hu-n a közösségi funkciót csak az jelenti, hogy az ajánlatokat facebookon, iwiwen, Twitteren vagy e-mailben meg lehet osztani az ismerősökkel. Az oldal a kuponok mellett a hirdetők nyereményakcióit is listázza, a rajta elérhető kedvezmények pedig kisebbek, mint a közösségi ajánlatoknál, 5-20 százalék között mozognak. A szájt előnye inkább csak az, hogy összegyűjt sok ajánlatot, amelyeket hely szerint is lehet keresni.

Hasonlóan működik a BpWow.hu és a Napitipp.hu is, amelyek azzal igyekeznek ösztönözni a belépésre, hogy rövid idő alatt lejáró ajánlatokat közvetítenek, naponta egyet. A Kuponvilág.hu oldalán pedig napi kettő, akár 90 százalékos ajánlatot kínál, s sosincs 50%-osnál alacsonyabb kedvezményük. A Startlap Kupon ezzel szemben egy szélesebb választékot nyújtó katalógus. Kézenfekvő ötlet, de eddig még csak egy cég élt vele, hogy az iWiW-re vigyen be kuponkeresőt: ez a Wiera Group/Infirio Kft. iKupon nevű alkalmazása, amiben jelenleg körülbelül kéttucatnyi kereskedő, étterem és más szolgáltató ajánlatait lehet elérni. A kedvezmények itt 5-30 százalékosak.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

iKupon az iWiW-en

A virtuális kuponokat kinyomtatva vagy e-mailben kaphatja meg a felhasználó, a Kupontárról pedig SMS-ben is elvihetők. Kuponszájtból már ahhoz is van elég, hogy érdemes legyen egy gyűjtőszolgáltatással böngészni az ajánlataikat: a Mindenkupon.hu kérésre napi hírlevélben küldi el az aktuális ajánlatokat, bár e-mailes értesítőt mindegyik oldal ad külön-külön is.

Közösségi vásárló oldalak kerekasztal-beszélgetése a december 1-jei New Tech Meetupon

A közösségi vásárlás és az internetes kuponozás, mint említettük, nem régóta van jelen a hazai weben. A műfaj első képviselői között még csak most kezdődött a verseny, vagyis nem lehet tudni, melyikük modellje lesz hosszú távon sikeres, ami persze a jó ajánlatokon is múlik - ebben még nem mindegyik bővelkedik, de lassan a használatuk beépülhet a hazai webes vásárlók rutinjába.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!