Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója a Facebook hivatalos blogján emlékezett meg róla, hogy a szájt újabb évfordulót tudhat maga mögött, immár négyszázmillió felhasználóval, amit egész éjszakás programozó-maratonnal (hackathon) ünnepelnek meg a cég főhadiszállásán. "Hogy megünnepeljük a hatéves Facebookot és annak 400 millió felhasználóját, azt tesszük, amit a leggyakrabban: szolgáltatásokat építünk és indítunk a tagok számára" - írta Zuckerberg a blogján.
Az alapító az évforduló alkalmából azt is felidézte, milyen gyors volt a növekedés: a facebookozók egy évvel ezelőtt még kevesebb, mint fele ennyien voltak, és a számuk csupán öt hónappal ezelőtt lépte át a 300 milliót, és igen aktívak az oldalon. "Öröm látni, hogy miként növekedett a Facebook, hogy az emberek világszerte kisebb-nagyobb eseményekről szóló információk megosztására használják, ezzel tartva a kapcsolatot mindazokkal, akikkel törődnek" - fogalmazott Zuckerberg.
A születésnapi újítások keretében változtattak a főmenün: az oldal felső részén egy gombbal külön le lehet hívni az értesítéseket, így egy helyen lehet áttekinteni az új üzeneteket, eseményeket és bejegyzéseket. A szájt bal oldali menüjében egy helyen lehet böngészni az ismerősök által feltöltött fotókat, az "alkalmazások" menüpont pedig automatikusan kilistázza a leggyakrabban használt facebookos szoftvereket, és azok értesítéseit is. A Facebook kedvelt funkciójának számító játékok külön menüpontot és ezzel külön értesítési felületet kaptak. Az új felhasználói felület folyamatosan élesedik az oldal felhasználóinál.