A Neowin.net online informatikai magazin beszámolója szerint az alkalmazottak elbocsátásáról My Digital Life nevű technológiai hírszájt fórumán számolt be egy felhasználó. A Microsoft által meg nem erősített hírek szerint egy oroszországi, és egy, a cég amerikai Redmondban lévő központjában dolgozó munkatársát bocsátották el, mivel részt vettek a készülő Windows 8 szoftver kiszivárogtatásában.
A Windows 8-ból eddig három külünböző tesztverzió vált elérhetővé az interneten, a szoftver nyilvánosnak szánt, bárki által kipróbálható béta verziója csak később fog megjelenni, maga a szoftver pedig várhatóan 2012-ben vagy 2013-ban kerül majd a boltok polcaira.
Korábbi cikkünkben elolvashatja, amit a készülő operációs rendszerről tudni lehet.