Az NFC (near field communication, közeli mezők kommunikációja) nevű technológia egy apró, a mobiltelefonba vagy plasztikkártyába ágyazott lapka segítségével, egyetlen érintéssel teszi lehetővé fizetést vagy a felhasználó azonosítását. A megoldás segítségével tovább gyorsulhat a bolti fizetés: míg a bankkártyás fizetés a nyomtatással és aláírással együtt legalább félperces művelet, addig az NFC-vel a folyamat néhány másodpercre rövidül.
A technológia hazai elterjesztése érdekében a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone, valamint a MasterCard, az OTP Bank és a SuperShop alakított közös egyesületet. A Mobiltárca Egyesület célja, hogy egységes, mobiltelefonnal használható NFC-alapú fizetési rendszert alakítsanak ki, ezáltal Európában az elsők között lehessen bevezetni az új generációs fizetési megoldást hazánkban. Az egyesülethez a későbbiekben más társaságok is csatlakozhatnak majd.
Jövőre már használni fogják az emberek
Chris Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója szerint az NFC technológia most ért "vízválasztó pillanathoz", a követendő irányok most kristályosodnak ki. Véleménye szerint a jövő év biztosan a mobilfizetés éve lesz Magyarországon. Drozdy Győző, a Telenor vezérigazgató-helyettese az egyesület beindítása kapcsán úgy fogalmazott, hogy bár most még alig tudják az emberek, hogy mi az az NFC, az egyesületnek meg kell tanítani őket a használatára, szerinte azonban jövőre már mindenki használni fogja a megoldást.
A SIM-kártya lesz a pénztárcánk
Az NFC elterjesztéséhez olyan mobiltelefonokra van szükség, amelyek támogatják a technológiát, ezek köre egyelőre meglehetősen szűk. Az egyesület elképzelései szerint a biztonságos fizetési funkciókat a szolgáltatók a SIM-kártyákba építik majd be. Az NFC-t nem kizárólag a bankkártya helyett való fizetésre lehet majd használni, a technológia akár virtuális kupongyűjtő felületként is működhet, helyettesítheti a belépőjegyeket vagy a tömegközlekedés vonaljegyeit is.