A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Öngyilkossággal fenyegetőztek az Xbox-gyár dolgozói

Vágólapra másolva!
Tömeges öngyilkossággal fenyegetőzve követeltek maguknak kártalanítást az Xbox 360 konzolokat gyártó partnercég egyik kínai üzemének dolgozói.  
Vágólapra másolva!

A PC World amerikai technológiai magazin értesülései szerint a múlt héten a Foxconn cég egyik kínai üzemében, ahol Xbox 360 játékgépek összeszerelését végzik, mintegy százötven munkás fenyegetőzött tömeges öngyilkossággal tiltakozásaik során. A dolgozók a vuhani gyárépület hat emelet magasan lévő tetejére mentek fel, és azzal fenyegetőztek, hogy ha a vállalat nem teljesíti követeléseiket, leugranak onnan.

A Microsoft vizsgálatai szerint a munkások nem a munkafeltételeket tartották problémásnak, hanem azt, hogy a Foxconn bejelentette, hogy új munkahelyekre csoportosítja át őket, és nem tartották elegendőnek az ennek kényelmetlenségének fedezésére megállapított kompenzációt. A vitás helyzetet végül sikerült úgy rendeznie a feleknek, hogy egyetlen dolgozó sem követett el öngyilkosságot, a tiltakozók közül pedig negyvenöten mondtak fel önként az üzemnek. A Foxconn cég több ismert gyártó eszközeinek gyártását végzi, például laptopokat, táblagépeket és okostelefonokat is állít elő ázsiai üzemeiben, ahol az utóbbi években több öngyilkosság is történt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!