A magyar valóságban élek - interjú Szász Marcival

Az ország csodagyerekeként indult, hatévesen Friderikusz Sándor tévéműsorában tűnt fel 1993-ban. Azóta sok minden történt vele, idejét manapság leginkább az informatika tölti ki. A huszonöt éves Szász Marci élete egyik legzűrösebb időszakáról, megalázó egyetemi tanárokról mesélt az [origo]-nak, és megtudtuk tőle azt is, hogy miért utálja a Facebookot, és miért imádja a Twittert.

Egy tizenhat éves fiú Sierra Leonéban szemétdombról guberált elektronikus hulladékból készített magának rádióállomást, házukat is ő látja el árammal. A hazájában csodagyereknek tartott fiút a világ legjobb egyetemére is meghívták vendégeskedni. Magyarországon leginkább Szász Marci (ma már inkább Márton) neve fonódott össze a csodagyerekséggel. Szász Marci azzal került be Friderikusz Sándor tévéműsorába, hogy 195-ös intelligenciahányadosával kiemelkedett nemcsak kortársai, de a többi ember közül is (az átlag 100-120). Szász két hónap alatt végezte el az általános iskola első osztályát, majd - többször is gyorsított vizsgázásokkal - tizenöt évesen érettségizett. Ezután szabályos felvételi eljárást követően már 16 évesen megkezdte egyetemi tanulmányait.

Ha most keresne meg Friderikusz Sándor, igent mondanál neki a szereplésre?

Az adott pillanatokban meghozott döntéseimet utólag sem változtatnám meg: a rendelkezésre álló információk alapján azok helyesek voltak. De ha utólag lenne valamilyen alternatívám, akkor valószínűleg inkább azt választanám. Jó szívvel legalábbis nem merném azt mondani, hogy ugyanezt - a médiában való szereplést - megint végigpörgetném.

Hatéves voltál, amikor elvállaltad, hogy csodagyerekként megmutatnak a tévében, ez mennyire volt a saját döntésed?

Azt gondolom, hogy a szüleim a legjobbat akarták nekem, a döntő az volt, hogy szeretném-e. Én pedig a színes és érdekes dolgokat láttam a felhajtásban: sok ember, kamerák, nagy fényképezőgépek. Hogy mögötte mi van, és mi mozgatja az egész médiaipart, arra nem volt rálátásom, és kis túlzással a szüleimnek sem.

2003-tól a Miskolci Egyetemen tanultál mérnök informatikusnak, aztán nem fejezted be. Miért?

Megfellebbeztem az egyik vizsgaeredményemet, amelyet követően úgy is mondhatjuk, hogy nem fogadták olyan jól az ottlétemet. Ezt követően kicsit esélytelennek éreztem magam. Másrészt akkor már a szakmában voltam, amiben egymást követték az érdekesebbnél érdekesebb projektek, amelyekből naprakész tudást szereztem a legújabb technológiákkal, és mellesleg valódi kihívások értek. A megfizetett, szakmailag érdekes pakkot választottam az egyetemmel szemben, ahol főleg csak kínlódtam, helyenként meg az arcom miatt zárták be előttem az ajtót.

Hátrány volt az ismertséged?

A legtöbb hallgatót nem szokták az első órán név szerint szólítani, főleg anélkül, hogy megkérdeznék, hogy hívják. Amikor pletykák vannak arról, hogy egyik vagy másik oktató sportot űz abból, hogy engem vizsgán megbuktasson, az nem esik jól. Sajnos ez volt a realitás.

Koleszban laktál az egyetemen?

Igen.

Hogy érezted magad egy olyan közegben, ami alapvetően a bulizásról szól?

Nem egy klasszikus egyetemi koliban éltem, hanem Tapolcán egy kisebb helyen, ahol körülbelül harminc ember lakott. Családias és nyugodt volt, nem az a tipikus nonstop partihangulat: ez nekem feküdt, mert akkoriban pláne nem voltam szociális alkat. Voltak arcok, akikkel tudtam szakmailag konzultálni, életem legproduktívabb két és fél évének tartom ezt.

Aztán mit történt?

Feljöttem Budapestre, viszonylag hirtelen elhívtak egy startup céghez kísérletező embernek. Nagy váltás volt, mert egyik nap ott, a másik nap itt, az összes dolgom elfért egy nagyobb sporttáskában.

Mivel foglalkozol mostanában?

Az elmúlt éveim arról szóltak, hogy egyre mélyebben belemásztam a nagy terheltségű weboldalak fejlesztésébe. Az ehhez szükséges technológiai háttérben vagyok igazán otthon. Olyan megoldásokkal foglalkozom, ahol nagy, és időnként durván megugró látogatottságot, adatokat kell kezelni.

Állítólag napi 15-16 órát számítógépezel.

Attól függ. Ha van valamilyen projekt, akkor simán beleteszek ekkora munkamennyiséget, másrészt ebben a szakmában az életen át tartó tanulás nem csak egy jól hangzó kulcsszó: tényleg mindig képben kell lenni.

Mit csinálsz, amikor nem ülsz monitor előtt?

Ha mondhatom így, a barátaimmal döglök, ami nálunk pihenést, ötletelést, élmények megosztását jelenti. Szeretem az érdekes társaságokat, az egyetemhez képes szociálisabb is lettem.

181 ismerősöd van Facebookon, mennyi időt szánsz a közösségi médiára?

Szinte semmit, kéthetente ránézek, aztán gyorsan be is zárom. Emberileg az egész Facebookot az elmúlt jó pár év legnagyobb buborékjának tartom.

Mi az, ami szerinted jó az interneten?

A Twittert imádom, ott tényleg azt figyelem, aki tényleg érdekel, és ez fordítva is így van. Ott nem próbálunk úgy tenni, mintha a szomszéd élete bármilyen formában is érdekelne. A Facebook arra jó, hogy bejelöljük egymást a szomszéddal, bár arról nem vagyok meggyőződve, hogy ez valóban jelent bármit is. Én mondjuk a Twittert is inkább szakmai szempontból használom.

Torrentezel?

Igen, letöltök dolgokat, aztán ami tetszik, azért fizetni is szoktam. Alapvetően azokat az oldalakat szeretem, ahol az után fizetek, ami után szeretnék.

Mit gondolsz az Anonymousról, illetve azokról a csoportokról, akik számítógépekkel harcolnak valamiért?

A rendszertelenül feltűnő túlterheléses támadások - amiket az Anonymous és sokan mások is csinálnak - azok, amiket nem tudok hova tenni. Az átlagember ebből semmit sem tapasztal meg, legfeljebb csak annyit, hogy nem megy az internet. Ezekkel nem érnek el célt. Ha publikusan nem elérhető információkat szereznek, az szürke terep: nyilván nem ismerhet mindenki minden titkot. A WikiLeaks kapcsán is felmerült, hogy a kiszivárogtatott infók emberek életét veszélyeztethetik. Azt gondolom, hogyha az információt nem megfelelő őrizettel látták el, akkor kvázi magukra vessenek. De már eleve az, hogy egyesek elkezdtek kutakodni bizonyos szervereken, az nem véletlen.

Te próbálkoztál hackeléssel?

Nem. De a szakmán belül követem a biztonságtechnikát. Én azon vagyok, hogy az általam menedzselt adatokat minél biztonságosabban tároljam.

Az emberek úgy emlékeznek rád, mint a srác, akinek 195-ös az IQ-ja. Mérték azóta?

Nem, és nem is érdekel. Ez csak egy szám, ami emberileg nem ír le, és a szakmában is inkább az elért eredményeim számítanak.

Meg szoktak állítani az utcán?

Szerencsére ez nem jellemző, véletlenszerűen érkeznek interjúmegkeresések. Keserédesen mondva az ismertségem legmulatságosabb része, amikor elvileg felelős, nagy pénzeken ülő emberek viszonyulnak hozzám úgy, hogy "hú, itt van Szász Marci, hívjuk ide a céghez, és várjuk a csodát". Attól, hogy ott vagyok valahol, nem lesz jobb az üzleti modell, vagy nem lesznek nagyobb teljesítményűek a szerverek. Mégis, a 21. században léteznek emberek, akik azt hiszik, hogy én vagyok a megváltó messiás. Pedig még sosem sikerült egy pohár vizet borrá változtatnom.

Élőben visszafogott srácnak tűnsz, a borítóképed a Facebookon meg olyan, mintha egy Playboy lennél: egy kabrióban csapatod eléggé eleresztve.

Egy átdolgozott hét után felgyűlik bennem annyi feszültség, hogy van mit levezetnem. Egyébként, amikor az a fotó készült, akkor egy több mint zűrös időszakban voltam. Nem is egy, hanem több ügyfél nem fizetett, megtapasztaltam a magyar piac szépségeit. A kép legszebb része, hogy amikor odajött hozzánk egy biztonsági őr, akkor azt hitte újgazdagok vagyunk, pedig nem. Az emberek azt hiszik, hogy atomstabil élet nélkül már nem is lehet nevetni.

Akkor zűrös volt az életed, most már stabil?

Nem mondanám, inkább azt mondom, hogy a magyar realitásban élek. Volt egy időszak, amikor aggódtam az aktuális problémák miatt, most már inkább úgy vagyok vele, hogy ezt túl kell élni, és bízom benne, hogy lesz még talán ebben az országban is egy normálisabb világ, ahol nem az van, hogy a legnagyobbak sem mernek tisztességes ajánlatot kínálni. Mert voltam olyan világcég hazai interjúján, ahol fogtam a fejem, hogy tényleg szerződés nélkül és simlis módon akarnak alkalmazni. Ilyen szempontból, ami itthon zajlik, az egy katasztrófa, majd talán lesz jobb.

Informatikusként külföldön ötször, tízszer többet keresnél. Nem merült fel, hogy máshol dolgozz?

Felmerült, de ha ott vagyok Amerikában vagy Németországban, és tele van a zsebem, mit csinálok hétvégén? Nézem a falat? Nekem itt vannak azok az emberek, akikre támaszkodhatok. Nekem ez fontosabb, mint hogy esetleg több pénzt keressek.