Lezuhant a Google internetballonja

Ilyen ballonokkal ad internetet az égből a Google
Vágólapra másolva!
Repülőkatasztrófának hitték, ezért helikoptert küldtek a helyszínre az új-zélandi hatóságok.
Vágólapra másolva!

A keresőcég Project Loon nevet viselő projektje keretében azzal kísérletezik, hogy mintegy húsz-harminc kilométeres magasságban lebegő meteorológiai ballonokról nyújtson mobilinternetet a nagyvárosokon kívül eső vidékeken is.

A Google Új-Zélandon teszteli a ballonokat, ezek egyike azonban pénteken lezuhant az ország déli szigetén. Bár ez a sziget kevésbé lakott az északinál, az International Business Time szerint a ballon egy helyi lakos közelében zuhant le, aki annyira megrémült, hogy repülőkatasztrófának vélte az esetet. Ő riasztotta a helyi katasztrófavédőket, akik a helyszínre küldtek egy helikoptert: ennek legénysége a levegőből azonban már meg tudta állapítani, hogy egy meteorológiai ballon, nem pedig repülőgép zuhant le.

Ilyen ballonokkal ad internetet az égből a Google Forrás: Marty Melville / AFP


Helyi sajtóértesülések szerint a Google felajánlotta az új-zélandi katasztrófavédőknek, hogy kártalanítja őket a téves riasztásért. A keresőcég tavaly nyár óta teszteli az országban az internetballonokat, amelyek nagyjából egy 3G-s mobilinternettel azonos adatátviteli sebességet biztosítanak. A vállalat szerint a ballonok kísérleti jellegéből adódóan a hasonló zuhanások még nem ritkák, külön csoport foglalkozik a lezuhant ballonok begyűjtésével - nyilatkozta a cég.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!