Más tollával ékeskedett az Apple

Tim Cook iPhone 6 Apple Watch
Vágólapra másolva!
Az iPhone tepsiméretűre nőtt, és már órát is lehet venni hozzá. Csupa meglévő technológiából lapátolta össze az Apple új termékeit. Hiába vártunk forradalmi újdonságra.
Vágólapra másolva!

Felesleges volt legendás helyszínen felhúznia egy óriási fehér bemutatótermet az Apple-nek. A korábbitól eltérő helyszínre csak a U2 ingyenkoncertjéhez volt szükség, ám az idei bejelentésen sem rukkolt elő áttörő újdonsággal a cég. Amilyen nagy várakozás előzte meg a bejelentést, olyan nagy csalódás volt az iPhone 6 és a nagyobb kivitelben kapható iPhone 6 Plus, illetve a három méretben, többféle borítással és szíjjal piacra dobott Apple Watch, a cég első okosórája. Persze anno az első iPad bemutatóján is fintorogtak az újságírók, a termék mégis sikeres lett.

Hipsztereknek gyárt órát az Apple

Az Apple óráját az igényes, magukra adó fiataloknak találták ki, akik folyamatos értesítést szeretnének kapni még sportolás vagy utazás közben is a beérkezett üzenetekről, hívásokról. Az okosórát meglepő módon nem iWatch, hanem Apple Watch néven dobják piacra. Az órából háromféle: sima, sportos és elegáns típust lehet rendelni 2015 elejétől, többféle borítással és szíjjal, akár 18 karátos aranyozott luxus kivitelben is. Az alapkiadásért nettó 350 dollárt, vagyis 85 ezer forintot kérnek el, ami itthon százezer forint feletti vételárat valószínűsít.

Tim Cook teljes kütyüfelszereltségben Forrás: JUSTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP



Rendkívül meglepő, hogy az Apple nem volt képes karácsony előtt piacra dobni okosóráját, hiszen a többi gyártó már több generációt is kihozott a hasonló termékéből. Bár az első okosórák elég vacakok voltak, a Samsung már nyár óta árulja a Gear Fit nevű termékét, amely ugyanazzal a módszerrel mér pulzust, mint az Apple Watch: a hajszálerekben áramló vért világítja meg ledekkel, és fotózza le egy kamerával. A Samsung órájában ez korlátozottan volt hatékony.

Az Apple okosórájának legfontosabb kezelőszerve az oldalán lévő többfunkciós tekerő, a “korona”, ugynakkor a zafírüveg képernyő is reagál az érintésre, ha például menüpontot kell megnyomni rajta. Képességei nagyon hasonlók az IFA-n bemutatott új, Android Wear szoftvert futtató okosórákhoz, a Sirin keresztül hangos parancsokat is képes felismerni, és külön appokat is lehet majd rá fejleszteni.

Egy iPhone 6 mellett ekkora lesz az Apple Watch Forrás: Apple



De ilyet már láttunk a Google-nél, az Apple újítása legfeljebb az, hogy érintés nélküli, bankkártyákat kiváltó fizetési megoldást is épített az órájába, amelynek vezeték nélküli töltője praktikus, de ugyancsak nem számít világújdonságnak. Egyelőre sok paramétere nem ismert a kütyünek, nehéz megjósolni, sikert arat-e, vagy sem.

Szteroidot kapott az iPhone

A korábban kiszivárgott információk igaznak bizonyultak, az új iPhone-t valóban kétfélre méretben, 4,7 és 5,5 colos kivitelben dobják piacra szeptember 19-én kilenc országban: az Egyesült Államok mellett Kanadában, Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban, Ausztráliában, Hongkongban, Szingapúrban és Japánban. Az év végéig 115 további országba érkezik meg a két telefon.

Balra az iPhone 6, jobbra az iPhone 6 Plus Forrás: Apple



Az iPhone 6 és 6 Plus háromféle változatban lesz kapható, 16, 64 és 128 gigabájtos háttértárral szerelve - 32 gigabájtos típus nem készül belőlük. Továbbra is kaphatók maradnak a korábbi 5C és 5S típusok.

A német Apple oldalán lévő árak szerint az iPhone 6 legolcsóbb változatáért kártyafüggetlenül 700 eurót, vagyis nagyjából 220 ezer forintot kérnek el, az iPhone 6 Plus pedig 800 euróba - 250 ezer forintba - kerül majd hűség nélkül. A 128 gigabájtos 6 Plus csúcsmodellért ezer eurót, tehát 316 ezer forintnak megfelelő összeget kell majd fizetni. A magyar premier időpontját még nem tudni, de úgy tudjuk, hogy idén először mindhárom mobilszolgáltató, így a Telenor is árulni fogja a készüléket a Telekom és a Vodafone mellett.

Nagyobb, de vékonyabb

Bár a képernyő mérete jelentősen nőtt, az új iPhone-ok az Apple eddigi legvékonyabb okostelefonjai: az iPhone 6-os 6,9 milliméter, míg a Plus 7,1 milliméter vastag lesz. Ennek köszönhetően nem lesz sokkal nehezebb az eddigi modelleknél még az iPhone 6 Plus sem, ez mindössze 172 grammot nyom a mérlegen, a sima hatos modell pedig 129 grammot, ami nagyjából azonos az iPhone 5S-ével. Az új iPhone-okon debütáló iOS 8 operációs rendszer a korábbi modelleken az iPhone 4 és iPad 2 készülékektől felfelé lesz elérhető szeptember 17-től, ingyen.

Phil Schiller, az Apple marketingvezetője szerint új, megerősített üveg védi majd a karcoktól a kijelzőt, azonban az nem zafírból készült, pedig korábban erről szóltak a pletykák. Mindkét kijelző egy szélesvásznú, Retina HD-nek nevezett kijelzőt kap. Nem csak a képernyő mérete lesz nagyobb, növelik a felbontást is: kisebb méretű iPhone 6 1334x750 pixeles, a 6 Plus modell pedig 1920x1080 pixeles kijelzőt kap. A nagyképernyős 6 Pluson a virtuális billentyűzeten másolás és beillesztés gomb is lesz fekvő módban.

Tényleg olyan lett az új dizájn, mint ami kiszivárgott Forrás: Apple



Új M8 koprocesszor kerül az új iPhone-okba, ezt már a fitneszalkalmazásokhoz való használatra tervezték. Ez a lapka kizárólag a mozgásérzékelő szenzorok vezérlését szolgálja, így tehermentesíti a rendszert, hogy az ne szaggasson, akadjon. Az új mozgásérzékelő különbséget tud majd tenni a futás és a gyaloglás között, és hatékonyan tudja majd kiszámolni a megtett távot és az emelkedést is - utóbbit beépített barométer, vagyis légnyomásmérő segítségével. Az új iPhone-ba a korábbinál gyorsabb 4G-átvitel is elérhető lesz,

Sokkal jobb fotók, kicsivel jobb szelfik

Az Apple új okostelefonja nagy fényerejű, 8 megapixeles iSight kamerát kapott, gyorsabb autófókusszal, új képérzékelő szenzorral és optikai képstabilizátorral. A riválisokhoz képest kis felbontás dacára így nem lesz majd panasz a képminőségre. Videóból az új iPhone-ok full-HD-felbontásút tudnak felvenni, de újdonságként akár 240 képkocka/másodperces lassított felvételt is rögzíteni tudnak.

Egy kicsit javítottak a szelfik készítésére használható előlapi kamerán is: ez ugyan továbbra is csak 1,2 megapixeles felbontású, de a fényereje kicsivel jobb lett, és hatékonyabban működik az arcérzékelő funkció is. A korábbinál lényegesen nagyobb kapacitású akkumulátor csak a 6 Plus modellbe kerül, ami egy 2950 milliamperórás telepet kap, kisebbik társában 1810 milliamperórás akkumulátor dolgozik a beszámolók szerint. A pontos értékek nem szerepelnek az Apple honlapján.

Fizetni is az Apple-lel fogunk

Az Apple Pay az Apple új telefonjain és okosóráján kezdi meg működését: az érintésnélküli fizetési funkciót az NFC-technológia biztosítja, hasonlóan a Mobiltárcához. A felhasználót a Home-gombba épített ujjlenyomatolvasó azonosítja, nincs szükség személyes és banki adatok, jelszavak és kódok megadására. A bankkártyát egy egyszerű fotózással lehet bevinni a rendszerbe.

Az iPhone 6 és az Apple Watch közelről JUSTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP



Az Apple-höz közben semmilyen információ nem kerül arról, hogy a felhasználó mit, mikor és mennyiért vett, állítja a kaliforniai cég. A szolgáltatás októberben indul az Egyesült Államokban, az amerikaiak akár hamburgert is vehetnek majd telefonnal és órával. A nemzetközi bevezetésről egyelőre semmilyen információ nincs.


Az Apple legújabb termékeinek fogadtatása rendkívül vegyes volt. A közösségi oldalak felhasználóit mind az új iPhone 6, mind az Apple Watch megosztotta: volt, aki azt írta, már alig várja, hogy kipróbálhassa őket, mások Android-klónnak és nevetségesnek tartották a bemutatót, melyen "semmi újdonság" nem hangzott el. Megszülettek az első paródiák, viccek és mémek, melyek szélsebesen terjednek a világhálón.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!