A maga módján akart segíteni az internet népe a görög gazdasági helyzeten. Ahogy arról az Origo is beszámolt, Görögország a hét elején jelentette be, hogy határidőre biztosan nem fizeti ki 1,6 milliárd eurós tartozását a Nemzetközi Valutalapnak.
Bár ez rengeteg pénz, az Európa-szerte több helyen üldözött fuvarszolgálat, az amerikai Uber értéke ennek az összegnek több mint negyvenszerese. A görög kormány korlátozásokat vezetett be az ATM-ek használatára és a külföldi tranzakciókra egyaránt, így
az ország lakói még az iCloud tárhelybővítésére sem tudnak előfizetni.
A számlakorlátozások a startup cégeket is érintik, az ilyen vállalkozások is képtelenek pénzügyeik intézésére.
A Bugsense nevű startup a szerencsésebbek közé tartozik, mivel másfél éve felvásárolta őket a Splunk, így ők segítő kezet nyújtanak a cégeknek: létrehozták a Zerofund weboldalt, mely a fizetni képtelen görög cégeknek próbál megoldást kínálni azáltal, hogy megbízott fizetőként ők utalják át az összeget, ám mindenkin ők sem tudnak segíteni.
Thom Feeney, egy angol férfi úgy döntött, megpróbálja előteremteni a görögök számára legalább azt a pénzt, amellyel az IMF-nek tartozik.
Feeney a közösségi finanszírozó IndieGogo weboldalon hirdette meg a Görögország kisegétísére tervezett kampányt, melynek keretein belül össze akarják szedni a Valutalapnak járó 1,6 milliárd eurót az ország számára.
Az angol férfi a kampányban kiemeli, hogy egy ilyen nagy összeg is könnyen összejöhet: ha minden európai lakos részt venne a gyűjtésben, elég lenne fejenként három euróval hozzájárulni.
A gyűjtés azonban egyelőre kudarcnak bizonyult, a mindössze kilenc napra meghirdetett
kampány első öt napja alatt alig a szükséges összeg 0,01 százaléka gyűlt össze.
Ezen kívül mivel az IndieGogo rendszerében a befizetett pénz csak akkor jut el a hirdetőhöz, ha a szükséges összeget megfinanszírozzák, az eddig befizetett közel kétmillió euró is visszakerül a jótékonykodókhoz.
Ráadásul amennyiben elő is teremtené az internet népe az 1,6 milliárd eurót,
Görögország további 340 milliárdos tartozással számolhat, ami több mint az Apple jelenlegi vagyonának kétszerese.
A Görögországért szóló gyűjtéssel egyébként már megelőzték Feeneyt: márciusban az AJ+ csapata készített egy paródia-videót az interneten, melyen meghirdetik a Kickstarter nyomán elkészült Geekstartert, melynek célja a teljes 340 milliárdos tartozás törlesztése.
A videó röviden azzal indokolja a kérést, hogy a görögök találtak fel szinte mindent, ebben azonban elfáradtak, úgyhogy most a világ segítségére van szükségük, hogy talpra álljanak.