Meccs közben csapódott a teniszpályának a drón
![drón nasa nap repülő műhold google amazon verizon repülés biztonság](https://cdn.origo.hu/2023/12/ySVyExTazMWvrMKIlIG8j5U4yT2SVo8ier_s1TqZIng/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FkZjcyYTA1MWFhMDQ3YjU4Yzk5NDc1ZDI1OGVlZTFm.webp)
Lezuhant egy drón a Louis Armstrong stadion lelátójára a US Open bajnokság egyik mérközése alatt. A robotrepülőgép helyi idő szerint csütörtök este repkedett a stadion felett, épp Flavia Pennetta és Monica Niculescu játszmája közben.
A meccset a becsapódás miatt félbe is kellett szakítani.
Az Amerikai Teniszszövetség szóvivője elmondta, hogy a balesetben szerencsére senki nem sérült meg, és a New York-i rendőrség már megkezdte nyomozását az ügyben, hogy kiderítsék, ki vezette az emberéleteket veszélyeztető drónt.
"Először kicsit megijedtem, azt kell mondanom" – nyilatkozta a meccset végül megnyerő Pennetta.
Azok után, amik manapság történnek a világban, azt gondoltam, hogy bomba volt.
Nem ez az első eset, hogy illetéktelenül repül teniszpálya fölé egy drón, legutóbb az Egyesült Királyságban, a Wilmbledon bajnokság során zavart meg egy mérkőzést egy robotrepülő.