Az ingyenes internetes tartalomszolgáltatás sütikre épül. A kis csomagocskák egy-egy weboldal meglátogatásakor egy aukciós oldalra szállítják a böngészési előzményeinket, ahol algoritmusok megállapítják, melyik hirdetőnek éri meg azon a kattintott oldalon hirdetést elhelyezni.
A hirdető fizet az aukciós oldalnak a hirdetés elhelyezéséért annak alapján, mennyien tekintették meg, és/vagy kattintották a hirdetést, az aukciós oldal pedig a tartalomszolgáltatónak.
Ez, elviekben, ideálisnak tűnik.
Ahelyett, hogy milliókért kellene televíziós reklámidőt venni, a hirdetők sokkal olcsóbban, sokkal célzottabban juttathatják el reklámjaikat azokhoz, akiket valóban érdekel az ajánlatuk.
Évente 171 milliárd dollárt költenek el globálisan az online hirdetési piacon - mondja el Nagy István, az enbrite.ly termékmenedzsere. Összehasonlításképp: ennyi pénzből 2,244 millió automatizált vezetésre képes Tesla Model S autót lehetne megvenni.
A magyar cég adatai szerint ennek az összegnek a 39 százaléka, azaz
67 milliárd dollár olyan online reklámokra megy el, amiket senki sem lát,
vagy nem maga a célközönség.
Ennyi ablakon kidobott pénzt még a hitelkártya-csalók (32 milliárd dollár), és a bankrablók (38 millió dollár) sem tudtak összekalapozni, sőt a szomáliai kalózok (18 milliárd dollár) sem voltak ilyen sikeresek. Elviekben az adócsalók is "mindössze" 5 milliárd dollárt takarítottak meg maguknak, azonban itt érdemes megjegyezni, ez az összeg csak a lefülelt bűnözők után keletkezett adat.
A Bloomberg szeptemberben készített tényfeltáró riportot az online reklámcsalásról. Ebből derült ki egyebek közt, hogy az amerikai sörgyártóm,
a Heineken még rosszabb átlaggal számolhat:
online reklámjaik mindössze 20 százalékát látták valódi felhasználók.
Ahhoz, hogy egy aukciós oldal azt tudja mondani a hirdetőnek, hogy a reklámját rengetegen látták, több dologgal is tud operálni.
Az etikus módszerek - azaz egy valódi oldalon mutatni az adott reklámot, és rávenni a felhasználót, hogy kattintson - elég drágák és időigényesek. A Bloomberg szerint azonban
kevésbé etikusan is fel lehet fújni a számokat.
Például pop-up ablakokkal, amik az oldal meglátogatásakor felugranak, s ugyan mindenki azonnal kikattint belőlük, de "megtekintésként" elszámolható.
Opció még a botnet használata. Egy kártevő segítségével átveszik a hatalmat rengeteg PC felett, így a számítógép rendes működésének hátterében naphosszat reklámokat kattint és nézeget egy virtuális böngészőben.
Az ilyen "hamis" közönséggel sokan kereskednek: a LinkedIn közösségi oldalon
akár 1 dollárért lehet venni 1000 "látogatót".
A Facebook képmegosztó appja éppen egy éve tüntette el robotfelhasználóit. Tizennyolc millió, azaz a fiókok harmada inaktív, felfüggesztett felhasználó, és robot volt. Őket mind törölte az Instagram a "spam mészárlás" keretében.
Az internet korlátlan, és ingyenes tartalma a reklámokon alapul. Az olyan hírportálokat is, mint az Origo.hu, a reklámok finanszírozzák - mint ahogy az összes többi oldalt is, ahol a tartalom megtekintésének nincs előfizetési díja.
Azonban ha a legnagyobb hirdetők a reklámcsalások miatt elkezdik kivonni a tőkét a digitális hirdetési piacról,
az ingyenes, online tartalomszolgáltatás, és így az egész internet megváltozhat.
A reklámfinanszírozás helyét más típusú modellek vennék át.
Ki fizethetne kinek, és miért?
Vannak olyan oldalak, ahol az átalakulás már elkezdődött: a New York Times egyre inkább az előfizetőiből él, a Buzzfeed a szponzorált tartalomra támaszkodik, a Washington Post pedig egyre inkább az Amazon-király, Jeff Bezos jótékonysági projektjének tűnik.
Ha viszont oda a netsemlegesség,
a piaci érdek felülírja a felhasználó érdekeit,
egyenlőtlen helyzet alakul ki. Kérdés, mennyire lenne változatos, illetve cenzúramentes az a tartalom, amit azon szolgáltatók, mammutcégek, illetve általában véve az a réteg finanszíroz, aki megteheti?