Százmilliárdos lopással vádolják a volt cégvezért
![bitcoin mtgox](https://cdn.origo.hu/2023/12/FuH2Jy7nJVBQMHIMyj_jlr8jNM8lWCtU2Dee1RLi-qM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhZWE1MWVhMDY5ZjRlMTVhNTAzN2U0Zjc0ZWUyY2U0.webp)
Letartóztatták Mark Karpelést, a japán Mt. Gox nevű bitcoinváltó egykori vezérigazgatóját. A 2010-es alapítású cég tavaly jelentett csődöt, miután bejelentették, hogy 450 millió dollárnyi (125 milliárd forint) virtuális valutával nem tudnak elszámolni.
A rendőrség nyomozott az elveszett vagyon ügyében, Karpelést pedig az elsőszámú gyanúsított.
A japán rendőrség szerint Karpelést legalább egymillió dollárnyi összeget utalt át a saját bankszámlájára, összesen pedig nagyjából a teljes lopott pénz negyedét sikerült felkutatni. Hogy a többi háromszázmillió dollár (83 milliárd forint) értékű bitcoin hol kötött ki, egyelőre rejtély.
A volt cégvezér ügyvédje eddig még nem adott ki hivatalos nyilatkozatot, Karpelést azonban egy interjúban elmondta, hogy a rendőrség szerinte rossz nyomon jár, és
nem ő felelős a súlyos lopásért.