Ha látta az üzenetet, miért nem válaszol?!

Female office worker staring at computer screen

A soha véget nem érő internetes beszélgetések korát éljük. A Facebookon nincs utolsó szó joga. A Skype-on csak addig köszönünk el, amíg a gépet bekapcsolva ismét el nem indul a program. Egy el nem olvasott üzenet hatalmi játszmák veszedelmes fegyvere lehet. És akkor a célozgató Twitter-posztokról vagy a közösségi médiában való kémkedésről még nem is beszéltünk. No de mit tesz mindez az életünkkel? Elmondjuk: nem sok jót.

Este van, a szobát már csak a monitor kékes fénye világítja be. József kivörösödött szemekkel mered a képernyőre. Tudja, hogy reggel dolgoznia kell menni, mégsem képes rávenni magát a lefekvésre. Addig biztosan nem, amíg Judit22 online van, és válaszolgat.

Igen ám, de már 10 perce nem jött új üzenet.

Pedig József kitartó volt: mindent elolvasott, a lehető leggyorsabban felelt, és még arra is ügyelt, hogy ne hagyjon túl nagy szüneteket a gépelésben, mert a chatprogram túlvégén ülő felhasználó látja a szoftveren, amikor a partnere ír. Valamiért mégis elcsendesedett a chatablak.

"Nézzétek, végre válaszolt!" Forrás: PhotoAlto/Eric Audras / Altopress/Eric Audras

Tolakodó lett volna? Megzavarta valami? Biztos az a kérdés a pénteki buliról. Csakis az lehetett. Mi a fenének tette fel?! Nem kellett volna!

De már késő.

József kérdezett, Judit22 pedig azóta nem írt. Az óra lassan hajnali 1-et üt - elképzelhető, hogy csak simán elment aludni, de nem köszönt el, mert minek. Mégis ki a fene köszön el egy csevegőappon? Holnap úgyis ott folytatják, ahol abbahagyták. Csupán József reagál majd lassabban, mert nem fogja kialudni magát: egész éjjel azon rágja a kefét, hogy az ő hibájából szakadt-e meg a beszélgetés.

Többet ír ezer szónál

Ismerős helyzet, nem igaz? A chatelés világa már csak ilyen. A beszélgetéseknek se eleje, se vége, a kommunikáció pedig megszűnt puszta információcsere lenni. Helyette hatalmi harccá változik, ahol az egyik fél mindig gyengébbnek, a másik erősebbnek érzi magát.

Aki elsőként ír, valószínűleg szeretne valamit, a válaszoló fél pedig vagy elolvassa és felel, vagy nem - igazából rajta múlik, meddig húzza a dolgot, és ezzel akár komoly stresszhelyzetet is okozhat.

Gyakran szándékos cselekvés áll a nyomásgyakorlás mögött:

élőbeszédben kiemelkedő karizma vagy tekintély kell a pszichológiai hadviselés gyakorlásához, a chatprogramok és a közösségi média világában azonban erre bárki képes lehet.

"Na, most aztán jól megmondtam neki!" Forrás: AFP/Robyn Beck

Ennek a jelenségnek egy érdekes vadhajtása a Twitteren való szidalmazás.

Vannak emberek, akik képtelenek felelősségteljesen gondolkodni"

- írja József Tamásról, a mögötte ülő, lusta kollégáról. Tamás követi Józsefet a Twitteren, és tisztában van vele, hogy az üzenet neki szól. Mégsem védheti meg magát, hiszen senki sem említette a nevét. A twitteres gúnyolódás egyébként komoly gond a mikroblogon, idén új szabályrendszerrel lépnek fel ellene.

Ezen a ponton pedig becsatlakozik a témakörbe a kiberzaklatás, angolul cyberbullying: a közösségi média, és az állandóan elérhető felhasználók könnyű célpontok lehetnek a zsarnokoskodók számára, ez a téma azonban külön cikket érdemelne, olyan messzire vezethet. (Elég csak visszaemlékezni arra a nem mindennapi bírói ítéletre, miszerint egy illető törlése a facebookos barátlistáról bizony komoly lelki sérüléseket okozhat.)

Pedig csak vicc volt

A fenti jelenségek oka (a nyilvánvaló rosszindulaton túl) részben az internetes kommunikáció személytelensége. Chatelés, e-mailezés közben nem küldünk és fogadunk olyan nonverbális jeleket, amik nélkül egy hétköznapi beszélgetés elképzelhetetlen volna. Amikor ugratjuk az egyik kollégánkat, vagy szarkasztikus megjegyzést teszünk egy nekünk nem tetsző ötletre, az

csak a való életben működik.

Gépelt szavakra fordítva szimpla bunkóságnak tűnhet egy-egy merészebb mondat.

Mint ahogy az is, ha nem a megfelelő terjedelemben válaszolunk. Mert hát valljuk be: a folyton chatet ragadó ismerős vagy rokon ellen bevált módszer az egy szem mosolygós arcocska. Ezt akár 4-5 egymást követő betűcunami után is elővehetjük anélkül, hogy egy sort is elolvasnánk az illetőtől.

"Már megint mit akar?" Forrás: Thinkstock

Ám idővel azért fel fog tűnni, hogy az eldöntendő kérdésekre is emodzsi a válasz.

Erre rátesz egy lapáttal, hogy a különböző személyiségű emberek más-más ütemben használják a közösségi médiát. A Facebook példájánál maradva: egy 2015-ös kutatás rámutatott, hogy Mark Zuckerberg virtuális birodalma elsősorban az átlagosnál alacsonyabb önbizalommal rendelkező emberek körében népszerű. Sőt minél többet használják az oldalt, annál több pozitív ingerre lesz szükségük ahhoz, hogy jól érezzék magukat.

Ördögi kör.

Minél aktívabban lájkol, posztol, oszt meg vagy chatel valaki, annál valószínűbb, hogy kétségbeesetten vágyik mások visszajelzésére - azaz egy válasz nélkül hagyott személy akár tényleg úgy érezheti, cserbenhagyják.

"Seen: 16:23"

Mindez talán nevetségesnek tűnik, pedig valódi problémáról van szó, ami maga után vonja az állandó telefonmatatást is. Hiszen senki sem szeretne lemaradni, az üzenetekre illetlenség nem válaszolni, vagy hosszú ideig váratni a másikat - még akkor is, ha történetesen túl sok chatablak villog egyszerre, vagy valakinek fontosabb dolga akad.

Különösen amióta egyre több chatapp jelzi ki, hogy a másik felhasználó látta-e az üzenetet, vagy sem. Ez a funkció egyik csevegő számára sem előnyös: a rejtőzködőknek megnehezíti a felszívódást, a feszengőkbe pedig csak még erősebben sulykolja, hogy a mondandójuk nem elég érdekes a másiknak.

Még csak válaszra sem méltat"

- gondolhatják.

"Na, majd azt írom, hogy valamiért nem jött át az üzenete." Forrás: AFP/Prakash Singh

Ez pedig gyakran béna hazugságokhoz vezet. "Bocs, nem láttam az üzeneted." "Jaj, rá se néztem a mobilomra egész nap." Vagy a legjobb: "Ajvé, nem jött át az üzenet." Persze, a gigahertzek és okosautók korában is megeshet, hogy a technika ördöge beleköp a csevejbe, az adott poszt pedig valóban nem ér célt. De egyszer legyünk őszinték, és tegyük szívünkre a kezünket:

ugye, hogy hazudtunk már effélét?

Nem szeretnénk beismerni? Rendben, kezdem én: munkám során állandóan okoseszközökre hagyatkozom, a Facebook Messenger nélkül szinte élni sem tudnék. Csakhogy nagyon sok üzenetet kapok rajta, így muszáj priorizálnom a küldőket.

A telefonom és az okosórám jelzi, hogy ki írt, sőt az üzenet egy részét is el tudom olvasni anélkül, hogy "megnézném" azt.

Magyarán, a küldő nem minden esetben értesül arról, hogy elért engem.

Olcsó trükk, szégyellem is magam miatta. Mégis rászorulok, és biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ezzel (innen is kérem a kedves ismerőseimet, hogy ne mondjanak le rólam!).

Bennünk a hiba

Szóval hazudunk, feszengünk, éjjel-nappal a telefonunkat szorongatjuk, és mindezt miért? Egyszerű: mert elvárás. Az internet mára mindent összekötött, az élet nonstop kommunikációvá vált. Ez pedig független attól, hogy van-e éppen mondandó. Nem a technológiával van baj, hanem azzal, ahogyan használjuk.

"Ugye ezt most nem írta komolyan?" Forrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Zero Creatives

Ezt szerencsére nemcsak a felhasználók, hanem a programozók is felismerték. Már évek óta folynak kutatások arról, hogy egy szoftver a chatelő szóhasználatát és gépelési ütemét elemezve megállapítsa az illető érzelmi státuszát.

Erről akár visszajelzést is küldhet a partnernek.

Így kerülve el például, hogy a fent említett szurkálódást komolyan vehesse valaki. Elvégre, ha közben azt jelzi a szoftver, hogy az üzenet küldője vidám, tudható, hogy csak viccelt.

Sőt a Facebook is egyre több emodzsival, bélyegképpel vagy az októberben bejelentett új státuszgombokkal próbál segíteni az állandóan cseverésző felhasználóknak. Az ártatlanság kora lejárt, az emberiség egy része folyton online van, de

az internetnek nincsenek érzései, ezért utólag kell finomítani a kissé személytelen környezetet.

Ez azonban csak részmegoldás. Az is fontos, hogy a sok állandó inger mellett hagyjunk időt a magányra. Ha a felhasználót a nap 24 órájában utol lehet érni, nincs ideje feltöltődni, tényleg egyedül lenni, pedig ez több pszichológiai kutatás szerint is fontos.

Sőt ha hanyagoljuk a közösségi médiát, dán tudósok egy csoportja szerint valóban boldogabb emberek leszünk.

Józsefnek sem ártana, ha kevesebbet lógna a chaten. Ha másért nem, hát azért, hogy legyen ideje rájönni, mégis miért nem válaszolt neki Judit22 azon a bizonyos, szomorú éjjelen.