A Sony három színben (piros, kék, fekete) kapható fülese nem kifejezetten játékosoknak szánt termék, de ez nem jelenti azt, hogy nem állja meg a helyét, ha épp háborút vívunk, vagy autóversenyzünk.
Ami fontos, hogy vezeték nélküli fejhallgatóról van szó, csak Bluetoothon keresztül tudjuk csatlakoztatni a gépünkhöz (vagy bármi máshoz), annak hiányában még csak elgondolkodni sem érdemes az XB650BT típuson, hiszen
nincs lehetőség arra, hogy kábel közbeiktatásával használjuk.
A dizájnos füles négy óra töltést követően (ehhez kapunk USB-kábelt) nagyjából 30 órán át üzemel, és némi túlzással ennyi ideig akár a fejünkön is lehet, hiszen kifejezetten kényelmes: könnyű, de mégis biztosan ül a fejünkön.
Komoly zajszűrést persze nem biztosít, ellenben hiába beszélünk vezeték nélküli fejhallgatóról, a hangminőség kifejezetten kellemes. Az XB pedig nem véletlenül szerepel a termék nevében, a Sony tényleg figyelt arra, hogy
megkapjuk az extra basszust, ami ugyanakkor nem megy a magasabb hangtartomány rovására.
Amellett, hogy jól szól, a Sony fejhallgatója kifejezetten praktikus, a jobb füles alatti gombokkal állíthatjuk a hangerőt, válthatunk a számok között, illetve fogadhatunk hívást, ha telefonról hallgatunk zenét.
Az XB650BT beépített térmikrofonnal rendelkezik, így menet közben (vagy a gépnél ülve) akár telefonálhatunk is vele, játék közben pedig alkalmas arra, hogy csevegjünk a társakkal.
Az MDR-XB650BT egyértelműen nem játékra lett tervezve, sokkal inkább az utcára, de ha valaki olyan fülest keres, ami egyaránt megállja a helyét zenehallgatásra a tömegközlekedésben és a fotelben, illetve a PC előtt ülve, játék közben, annak nem rossz választás.
Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy a vezeték nélküli kényelem és a praktikus kialakítás nem olcsó mulatság: a Sony fülesének ára 43 ezer forint környékén kezdődik.