A Fehér Ház már felkészült az orosz hackerekre

hacker
Adatokat lopott, 334 évet ülhet
Vágólapra másolva!
Az amerikai kormány attól tart, hogy Oroszország vagy más ország hackerei kibertámadásokkal zavarják meg a választást. Ezért stratégiai tervet dolgoztak ki arra az esetre, ha ez bekövetkezne. A hírszerzők szerint ugyan nem valószínű, hogy a szavazatokat módosítanák a támadók, inkább félrevezető információkkal próbálhatnak majd zavart kelteni, valamint új dokumentumokat is szivárogtathatnak Trumpról és Clintonról.
Vágólapra másolva!

Az Obama-adminisztráció szerint orosz hackerek próbálhatják majd megzavarni a választást, ezért minden eshetőségre felkészültek. Külön stratégiát dolgoztak ki azokra az esetekre, ha egy nagyobb volumenű kibertámadás megbénítaná az internetet, vagy akár az energiaellátást.

A Fehér Ház egyik meg nem nevezett képviselője szerint az oroszok minél nagyobb zavart akarnak majd előidézni, és próbálják megnehezíteni a választás folyamatát, ahogy korábban máshol is tették. Brit sajtóértesülés szerint

tavaly orosz hackerek akarták megzavarni a májusi brit parlamenti választásokat,

akkor a brit titkosszolgálat leplezte le a nagyszabású támadás tervét. Mint kiderült, a francia TV5Monde televízió ellen tavaly áprilisban elkövetett hackertámadásért is az oroszok feleltek.

A védelmi tervet a Fehér Ház és az amerikai nemzetbiztonság koordinálja, de más kormányzati szervek is részt vesznek benne, például a CIA, az NSA, valamint a nemzetvédelmi minisztérium.

Oroszországot figyelmeztették, hogy bármilyen, a szavazáshoz fűződő manipuláció komoly következményeket von majd maga után, bár az orosz kormány még mindig elutasítja azt a feltételezést, hogy közük lenne a korábban elkövetett, politikai vonatkozású támadásokhoz.

Túlterheléses támadástól is tartanak

Ugyan a hírszerzőknek nincs tudomásuk egy meghatározott támadásról a választás napján, nem zárják ki a lehetőségét az október 21-én történt masszív túlterheléses (DDoS) támadás miatt.

Akkor kiberbűnözők a DYN nevű DNS-szolgáltatót bénították meg egy gigantikus zombihálózat segítségével, így több olyan nagy szolgáltatás vált elérhetetlenné, mint a PayPal vagy az Amazon.

Az októberi DDoS-támadással valaki csak próbálgatta erejét Forrás: AFP

Több kiberbiztonsági szakértő szerint a támadás egy teszt volt, és a választás napján egy pusztítóbb mértékű DDoS-támadást intézhetnek az államilag szponzorált támadók.

Ha egy hasonló mértékű támadást indítanak a választás napján, a kormány olyan netszolgáltatókkal, mint a Comcast vagy a Verizon, fog együttműködni a probléma elhárításában. Mióta az internetszolgáltatás privát cégek kezében van, a kormánynak velük kell együtt dolgoznia azon, hogy megállítsák a támadásokat.

Nem a szavazásba nyúlnak majd bele

Az amerikai hírszerző közösség és a nemzetbiztonsági részleg szerint viszont még egy államilag szponzorált csoportnak is különösen nehéz, gyakorlatilag lehetetlen lenne módosítania a szavazási végeredményt egy kibertámadással.

Ennek fő oka, hogy a választási rendszer decentralizált. Az államok szavazó rendszerei nem kapcsolódnak a netre, és a választási folyamat minden szintjén magas fokú a biztonság.

Újabb dokumentumokat szivárogtathatnak ki a jelöltekről Forrás: AFP/Paul J. Richards

A hírszerzők szerint az a legvalószínűbb, hogy a támadók az olyan közösségi médiafelületeken terjesztenek majd manipulatív információkat, mint a Facebook vagy a Twitter. Például

további dokumentumokat szivárogtatnak ki a jelöltekről,

vagy olyan hamis híreket, amelyeket a média valós tényként kezel majd. Emellett az olyan nagy médiumok rendszerébe juthatnak be, mint az Associated Press vagy a CNN, és félrevezető híreket publikálhatnak a szerkesztőség nevében. Korábban volt már példa arra, hogy a The New York Times moszkvai irodájának rendszerét törték fel szintén orosz hackerek.

Mint minden nagy nemzeti esemény esetében, mind a hat szövetségi kiberközpont készenlétben lesz, és a hálózati forgalmakat is fokozottan figyelik, hogy ne juthassanak be rosszindulatú programok, kártevők a kritikus rendszerekbe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!