Az LG G6 csúcsmobilról eddig is tudni lehetett, hogy káva nélküli, széltől szélig kijelzőt kap majd, amit FullVisionre névre kereszteltek. A cég még a hivatalos leleplezés előtt szeretne kedvet csinálni, és elárulta, milyen felhasználói felületet kap a mobil.
A 18:9-es arányú kijelző az előlap felső és alsó részét is kitölti, így több lesz a hasznos felület netezéshez, e-könyvek olvasáshoz, vagy videózáshoz. Ennek megfelelően gondolták újra a felhasználói kezelőfelületet is.
A megnövelt kijelzőn két, négyzet alakú ablakká osztható képernyőt kezelhetünk majd, így egyszerre több appal is dolgozhatunk.
Például fényképezés közben azonnal lehet majd szerkeszteni a fotókat. Hívás fogadása közben szimultán használhatjuk az üzenetküldő applikációt, vagy a fotógalériát a naptár alkalmazással, de azt is megtehetjük, hogy
míg a képernyő egyik felén netezünk, a másikon jegyzetelünk.
A naptár applikációban pedig a telefon elfordításával a naptárat a bal, napirendünket a jobb oldalra rendezhetjük. A lehetőségek száma szinte végtelen.
Az új okostelefon arra is képes lesz, hogy a jelenleg 16:9-es formátumban elérhető tartalmakat egyszerűen átalakítsa 18:9-es arányúra.
Az UX 6.0 felhasználói felülettel felvértezett LG G6 okostelefont február 26-án mutatják be a barcelonai Mobile Világkongresszuson kiállításon.