Jövőre ingyenes lesz a mobilok függetlenítése
![okostelefon, szolgáltató, független, hűségszerződés](https://cdn.origo.hu/2023/12/FQ5qzcOd9exKMPV0W2ML4e5p9XaP-c68DhdU5QTQdwY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmOTUzOWNjOWUwMzQ3MzJiNzljNTEyOGQ1M2I4MDc4.webp)
A módosítás legérdekesebb része kimondja, hogy a szolgáltatóknak a megállapított hűségidő lejártakor kötelességük lesz teljesen ingyen függetleníteni a telefont, azért semmilyen költséget nem számíthatnak majd fel. Ezzel akár tízezres nagyságrendű összegeket is spórolhatunk, mert bizony van olyan szolgáltató, aki ma ennyit kér el egy olyan telefon függetlenítéséért, aminek a teljes vételárát egyszer már kifizettette velünk – sokszor annál jóval többet is.
Ezek a kellemes változások egyébként a korábbi szerződésekre is vonatkoznak majd, legalábbis azokra, melyek a kihirdetés után legalább 90 nappal járnak le.
Az ingyenes függetlenítés tehát a 2018 januárban, vagy később lejáró szerződéseket érinti.
A módosítás másik kellemes része szerint amennyiben lejár a hűségszerződésünk és nem hosszabbítjuk meg azt, akkor sem emelheti meg a szolgáltatónk a az előfizetési díjat, így jövőre megszűnnek a beetetésszerű hűségakciók. Emellett a készülék vásárlása nélkül kötött szerződésekre a szolgáltatók maximum egy éves hűségidőt szabhatnak ki. A készülékkel együtt kötött szerződés továbbra is legfeljebb kétéves hűségidővel járhat.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!