A túra utolsó állomása már bent a városban (San Fransisco) ér bennünket a Samsung Design Studio irodájában. Ez a helyszín és a beszélgetés a legkötetlenebb az összes közül, ami persze lehet, hogy csak azért van, mert péntek késő délután már valószínűleg senkinek sincs kedve hivataloskodni. A csapat munkájáról Tammy Chow, stratégiai igazgató (persze a legkevésbé sem viselkedett igazgatóként), illetve egy dizájner, Ryan Wild beszélt nekünk hosszan, tele poénnal, és fáradt jókedvvel.
Itt kifejezetten viselhető eszközökkel foglalkoznak, aminek a tervezése valóban nulláról, papírból kivágott modellekkel indul. A számtalan kör, megbeszélés, egyeztetés után jutnak el oda, hogy az Audio Labbel ellentétben 3D nyomtatóval megszülessenek az első próbadarabok. Amiből aztán még vagy száz készül, mire eljutnak a végső formához.
Igazi stúdiómunka zajlik itt, egy-egy projektben csak pár ember vesz részt, máshogy nem is lenne hatékony. Egy-egy termék tervezési folyamata 9-12 hónapon át is eltarthat, ami alatt egymással párhuzamos, konkurens tervezési folyamatok is mehetnek „győzzön a jobbik!" jelszóval.
Tammy és Ryan szavaiból egy olyan munkafolyamat bomlott ki, ahol a szervezettség mellett legalább annyi rögtönzés is megtalálható. Akadnak projektek, ahol relatíve nagy szabadságot élveznek, sőt, el is várják tőlük, hogy a jövőbe mutató ötleteket tegyenek le az asztalra. De persze ott van az a része is a munkának, amikor kifejezett, meglehetősen konkrét utasítás jön fentről azzal, hogy „ennek így és így kell kinéznie, oldjátok meg!". A NEXT szakembereihez hasonlóan a design csapat tagjai is gyakori résztvevői a helyi szakmai összeröffenéseknek, járják a konferenciákat, hiszen ez (is) egy olyan terület, ahol állandóan, 100% feletti naprakészség szükséges.
A három helyszín, az ott látott emberek, szakértők nem is lehetnének ennél különbözőbbek.
Az Audio Lab relatív elszigeteltsége, különcsége, a NEXT hivatalosabb, nyakkendős felhangja, illetve a Design Studio lazasága, kötetlensége valahogy az emberben mégis egyfajta egységet hozott létre. Plusz felvetette azt a kérdést, hogy láttuk, amit láttunk, hallottunk, amit hallottunk, ettől függetlenül továbbra is egy kisebbfajta csodának tűnik, hogy egy ekkora szervezet miként képes éves, sőt, még rövidebb ciklusokban új termékeket, termékcsoportokat megjelentetni. A jelek szerint ez mégis sikerül, és most már azt is tudjuk, hogy a folyamatok legalább egy töredéke miként is zajlik.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!