A Bixby odacsaphat az Alexának
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/j4_Pz2TRW5kMCWHy_3TMTziaJjjg8rYqAlEyUY_pz04/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ExNTUwMzVjYTUyZTRhNzM4MzQyYzFmNTMwZWVkZWFi.webp)
A Samsung viszonylag későn csatlakozott a virtuális asszisztensek piacához, a Bixby ugyanis egy évvel a Google Assistant után érkezett, pedig az is késett az Alexához és a Sirihez mérten.
Míg a Google a mesterséges intelligenciára építve gyorsan felfejlesztette a saját megoldását, addig a Bixby nem okosodott ilyen gyors tempóban.
Egyelőre a Bixby-képes okoshangszóró is várat magára, tehát a Samsung nagy tervei ellenére továbbra is csak a csúcsmobilok tulajdonosai használhatják az asszisztenst, több-kevesebb sikerrel. A visszajelzések szerint a Bixby messze nem olyan ügyes, mint a Google Assistant.
A jövőben ez változhat, hiszen akár a Google is segíthet a Bixby fejlesztésében. További jó hír, hogy az asszisztens hamarosan a külső felektől származó appokat is támogatja. Az SDK és az API érkezését maga DJ Koh, a Samsung mobilos ágazatának vezére ígérte meg a fejlesztőknek. Ennek hála kiélezettebb lesz majd a küzdelem a Bixby, az Alexa, a Google Assistant és a Siri között.