Nem járunk ugyanis messze már attól, hogy egy robot megtanuljon olyan összetett munkákat is, mint mondjuk az ügyvéd vagy a könyvelő, pénzügyi tanácsadó. Néhány év múlva valószínűleg hatékonyabban ellátja majd ezeket a munkaköröket, mint egy ember.
Aki egy mondattal le tudja írni a munkáját, annak valószínűleg hamarosan átveszik azt a robotok.
A fenti mondatot Friedl Zsuzsanna mondta a Magyar Telekom innovációs rendezvénysorozata, a MOST Fórum Mesterséges intelligencia – intelligens mesterségek című kerekasztal-beszélgetése közben, mely beszélgetés a munkaerőpiac és a digitalizáció kapcsolatát járta körbe.
A Telekom idén indította el a MOST Fórum névű rendezvénysorozatát, melynek küldetése, hogy feltérképezze a digitalizáció terjedésének útjait, megmutassa, hogy életünk kiemelt területein milyen változásokat hoz a technológiai innováció. Az egészségügyről szóló első rendezvény után március 21-én a munkaerőpiac és a cégeken belüli munkaszervezés került terítékre; a témáról pedig Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief HR Officere, Megyeri Mirtill, a zynern.com társalapítója, Szekeres Péter, a Neticle ügyvezetője és Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője beszélgettek.
Egyre inkább úgy tűnik, inkább előbb, mint utóbb meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy egy állásinterjún nem a leendő főnökünk, hanem egy chatbot teszi fel a kérdéseket. Az új munkaerő kiválasztásának folyamata sok tekintetben már ma is automatizált: a legkorszerűbb cégeknél gyakran mesterséges intelligencia keresi és válogatja ki a megfelelő képességekkel rendelkező kollégákat az egységesített, online munkaerő-adatbázisokból. Ez a rendszer jelentősen fel is gyorsíthatja a folyamatokat. Hogy mennyire fontos, arra jó példa a Telekom Most gyakornoki programja, melynek keretében 27 gyakornokot vett fel a vállalat 24 óra alatt. Ez a 24 óra a videointerjúban történt jelentkezéstől a szerződéskötésig eltelt idő, ami boszorkányos sebességnek tűnik, és ezt az időt mesterséges intelligencia segítségével nemcsak hogy lejjebb lehet szorítani, de elszigetelt példákból általánossá is lehet tenni.
A Telekom által szervezett kerekasztal-beszélgetésből kiderült, hogy ezt a feladatot meglepően magas hatásfokkal végezheti el gépi munkaerő. Egy munkakörre alkalmas jelöltektől elvárt tulajdonságok rendszerét ugyanis elég egyszerű megtanítani neki, és akár még azt a bizonyos „X-faktort" is képes a tanultak alapján megkeresni, amit a legnehezebb körülírni.
Bár a Világgazdasági Fórum friss tanulmánya szerint a digitalizációnak köszönhetően 2022-ig nagyjából 75 millió munkahely fog megszűnni világszerte, közben ugyanez a folyamat 130 milliót is meghaladó új munkahelyet hozhat létre.
A technikai fejlődés folyamatosan új szakmákat szül, egyes felmérések szerint ezen szakmák egy részét ma még nem is ismerjük"
- mondta a rendezvényen Friedl Zsuzsanna. A Telekom felsővezetője szerint a XXI. század digitális világában a humán faktor lesz az egyik legfontosabb tényező, vagyis felértékelődnek azok a képességek, amelyek meghatározzák, hogy egy munkavállaló mennyire tud beilleszkedni a munkahelyén, mennyire motiválható, mennyire kreatív. Utóbbi készség kulcsfontosságú: az új utakat megtaláló, konstruktív, fejlesztő gondolkodás várhatóan minden eddiginél nagyobb teret kap majd a gazdasági életben.
Összegezve tehát a folyamatnak köszönhetően egyre értékesebbé válik majd a kreativitás, a konstruktivitás, az együttműködési készség – vagyis minden, ami emberi.
(x)
A MOST Fórum a tervek szerint havonta új témával és új szakértő vendégekkel jelentkezik majd. A következő kerekasztal-beszélgetés a digitalizáció kulturális életre gyakorolt hatását járja körbe április 24-én, 18:00-kor.