A törvénnyel összeütközésbe kerülő egyes bajkeverők meglepően sok mindent megengednek maguknak, a legújabb érdekes történet az egyesült államokbeli Connecticut államból érkezett. Torrington város rendőrségének a facebookos oldalán nemrég megjelent egy felhívás, miszerint a 29 éves Jose Simms a facebookon leegyeztette a rendőrség munkatársával, hogy ha elég kedvelés érkezik a körözési felhívására, akkor feladja magát.
Simms eredetileg 20 ezer lájkot szeretett volna begyűjteni, de az intézkedő rendőrtiszt lealkudta 15 ezerre. Hírünk írására már 26 ezer kedvelést kapott a felhívás, azonban a szökésben lévő férfi egyelőre nem adta fel magát, pedig az AP hírügynökségnek azt nyilatkozta a Messengeren, hogy teljesen komolyan gondolta az ajánlatot, belefáradt már a rendőrök elöli bujkálásba.
A rendőrség bejegyzése szerint Simms hét alkalommal is elfelejtett megjelenni a rendőrségen, ezért adtak ki elfogatóparancsot ellene. Nem világos, hogy pontosan mivel érdemelte ki a figyelmet, de az AP-nek adott messengeres nyilatkozata alapján „családi problémák" állnak a háttérben.
Jó kérdés, hogy a rendőrséggel való viccelődés miatt az ügyész felhoz-e ellene valamiféle további vádpontot, nem mintha enélkül nem lenne már látszólag éppen elég nagy bajban.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!