A OnePlus 7 Pro bár nagyszerű okostelefon, hamar kiderült, hogy több apró hibája is van. Az egyik például, hogy véletlenszerű fantomérintéseket regisztrál a kijelzője, tehát olyan érintéseket, amelyek a valóságban meg sem történnek.
A kínai gyártó állítólag azonosította a problémát.
A jelek szerint a hiba az OxygenOS 9.5.2-vel jelent meg, és még a 9.5.5-ben is benne van. Korábban a OnePlus az NFC kikapcsolását javasolta átmeneti gyógyírként, de ez nem vált be.
A OnePlus fórumán azután a cég azt a tájékoztatást adta, hogy a felhasználók közreműködésének hála sikerült azonosítani a probléma forrását, és a következő hetekben kiadnak egy firmware-frissítést, ami javítja a kellemetlenségeket.