Friss hírek a csernobilos videojátékról

gsc game world stalker 2 videojáték
STALKER 2
Vágólapra másolva!
A tervek szerint hű marad az elődeihez a STALKER 2.
Vágólapra másolva!

Óriási hírt jelentett be még tavaly májusban az ukrán GSC GameWorld játékfejlesztő, a vállalat újból nekiállt a 2012-ben mindenki legnagyobb megdöbbenésére elkaszált STALKER 2 fejlesztésének. Azóta szinte semmiféle érdemi információ sem érkezett a projekt háza tájáról, csak októberben kaptunk egy rövid és keveset mondó kedvcsináló videót róla.

STALKER 2 Forrás: GSC Game World

Aki nem ismerné a sorozatot: a STALKER egy többé-kevésbé nyílt világú, szerepjátékos elemekkel megtűzdelt FPS, amelyben a játékosoknak a csernobili atomerőmű környékén kell barangolniuk, küldetéseket végrehajtaniuk. A világa nem realisztikusan lett lemodellezve, például Pripjaty földrajzi helyét is megváltoztatták benne, de ez nem befolyásolja az élvezhetőségét.

A sztori szerint az 1986-os atomkatasztrófa után 2006-ban történt egy újabb szerencsétlenség a Zónában. A rejtélyes esemény részben kiirtotta, részben genetikailag megváltoztatta flórát és a faunát, továbbá furcsa fizikai jelenségeket hozott létre, amelyekben drágán eladható ereklyék jönnek létre. A STALKER-játékok évekkel a második esemény után játszódnak, mikorra a meggazdagodás reményében már elárasztották a Zónát a stalkerekként emlegetett kincsvadászok.

Eddig három játékot számlál a sorozat, a 2007-es STALKER: Shadow of Chernobylt, a 2008-as STALKER: Clear Sky-t, és a 2010-es STALKER: Call of Pripyatot. Mindegyik PC-exkluzív, az eredeti STALKER 2 lett volna a széria első konzolokra is megjelenő része.

A kitérő után a lényegre rátérve a STALKER és a Metro sorozatra fókuszáló Antishnaps YouTube-csatorna házigazdájának sikerült kihúznia néhány szót a GSC GameWorldből a STALKER 2 kapcsán. A fejlesztő szerint a játék inspirációját az eredeti trilógia jelenti, elsősorban az atmoszférájával kívánják kiemelni a tömegből:

szeretnék, ha akkorát ütne, mint annak idején az első rész.

Nem világos, hogy teljesen egyjátékos lesz-e, de battle royale többjátékos mód biztosan nincs a tervekben.

S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat Forrás: GSC Game World

Emellett a GSC Game World tervei szerint a megjelenés napjától elérhetőek lehetnek a moddolóeszközök a játékhoz, hogy az érdeklődők neki tudjanak állni saját módosításokat és tartalmakat készíteni hozzá. Ezek az eszközök óriási mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az első három játék a mai napig rendkívül aktív közösséggel rendelkezik. Kapcsolódó érdekesség, hogy az elődeitől eltérően a STALKER 2 elméletileg nem házon belül fejlesztett motort használ, hanem az Unreal Engine 4-et.

Eredetileg arról volt szó, hogy a GSC GameWorld 2021-ben szeretné megjelentetni a STALKER 2-t, de nem világos, hogy azóta változott-e a terv, egyáltalán sikerült-e kiadót találni hozzá. Viszont jó hír a Csernobil környékén játszódó játékszéria rajongóinak, hogy az HBO óriási nemzetközi sikert aratott Csernobil-sorozata valószínűleg jó helyzetbe hozta a projektet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!