A kaliforniai Insomniac Games a Sony régi harcostársa. Olyan játékokat készített a stúdió a japánok különböző konzoljaira, mint a Spyro the Dragon (ebből lett aztán a világ egyik legnépszerűbb játéka, a Skylanders), vagy éppen a Ratchet & Clank. A csapat annyira termelékeny és annyira jó minőségben dolgozik, hogy a 2018-as Spider-Man játék után a Sony meg is vásárolta őket, így most már exkluzív stúdióként működnek.
Azóta eltelt két év, és az Insomniac nem okoz csalódást: a Spider-Man: Miles Molales képében szállított egy nyitócímet a PS5-re, ami egyben megjelenik PS4-re is, így tehát a régi-új rajongók sem maradnak ki a mókából. Ennyi idő alatt persze még egy ilyen tehetséges csapat sem tud egy teljes értékű, nyitott világú akciójátékot letenni az asztalra, úgyhogy a Miles Morales inkább egy különálló kiegészítő, mintsem egy igazi, teljes értékű folytatás.
Ezt már az elejétől fogva látni is fogják a vásárlók, hiszen a történet ugyanúgy New York városában játszódik, mint az előd, csak mivel ezúttal mindent hó borít és minden le van fagyva, mondhatjuk, hogy kapott egy friss köntöst a környezet. És meg kell hagyni, elképesztően hangulatos és még mindig nagyon részletgazdag!
Ehhez hozzá tartozik, hogy a Miles Morales alapvetően kétféle beállítási lehetőséget kínál az új generációs PS5-ön:
Ha az előbbi mellett döntünk, akkor viszont tényleg folyamatosan ámulni és bámulni fogunk a látványon, a sugárkövetés ugyanis tényleg rengeteget hozzátesz az összképhez. Ehhez persze kell maga a környezet is, hiszen New York hatalmas üveg felhőkarcolói nagyon szépen ki tudják domborítani, hogy mire is jó a sugárkövetés - a nagyon valósághű, hihetetlenül látványos tükröződésekhez, amiknek köszönhetően tényleg olyan, mintha egy teljesen másik várost néznénk a 60fps-es grafikai módhoz képest.
Ha valaki kíváncsi rá, nagyjából mire lehet számítani az új konzolgeneráció első egy-két évében, akkor a Spider-Man: Miles Morales egy remek választás.
Egyébként pedig maga a játék nagyon ismerős lesz mindenki számára, akinek volt szerencsére az elődhöz. A főszereplő ezúttal (meglepő módon) Miles Morales, aki ugyanúgy Pókember, mint az egyébként Pókembert alakító Peter Parker, csak egyyrészt rögtön két céges kvótát is kielégít (afroamerikai és spanyol származú felmenőkkel rendelkezik), másrészt pedig a nagyon rutinos Peter Parkerrel szemben ő inkább még egyfajta kezdő, tanítvány, ami sok szórakoztató pillanatot eredményez.
A történet ezúttal a Roxxon nevű vállalat láthatóan rendkívül gonosz főnöke és egy komoly követői bázissal rendelkező hölgy között bonyolódik (aki tulajdonképpen a Tinkerer női változata), és az alapjátéknál egy sokkal jobb, érdekesebb cselekmény bontakozik ki. Ehhez hozzá tartozik, hogy az egész körülbelü 8-10 órán keresztül tart, tehát jóval rövidebb, mint a sima Spider-Man, viszont sokkal feszesebb is, jobban össze van rakva, a befejezés pedig egészen szuper.
A játékmenet sem fog túl nagy meglepetést okozni: ugyanúgy ingázhatunk a háló segítségével az épületek között, és ugyanúgy rommá verhetjük az ellenfeleket, mint korábban. Fontos megemlíteni, hogy Miles rendelkezik mindenféle különleges támadással a sima Pókemberhez képest, amihez úgy tudjuk feltölteni az erőt, hogy vagy beviszünk támadásokat, vagy elkerüljük azokat.
Menet közben újabb mozdulatokat szerezhetünk meg, valamint különböző kütyükkel is gazdagodhatunk, ezek azonban sosem válnak különösebben érdekessé, mint ahogy az ellenfelek területén is örültünk volna több változatosságnak.
De ezen kívül, valamint a történet viszonylagos rövidségén kívül sok negatívumot nem lehet felhozni a Spider-Man: Miles Morales ellen. Igen, az alapjait tekintve ugyanazt kapjuk, mint amit egyszer már két éve próbáltunk, ami pedig cserébe nagyon sokat merített a korábbi Batman-játékokból, de az új kiadásra pont annyit sikerült hozzá tenni, hogy ez ne legyen túlságosan zavaró. A grafika tényleg pazar, a sztori tényleg érdekes, a téliesített New York pedig szörnyen hangulatos.