Óriási bukás a Warcraft III: Reforged

warcraft 3 reforged rts videojáték
Warcraft 3: Reforged
Vágólapra másolva!
Minden idők legrosszabbra értékelt játéka a Metacriticen.
Vágólapra másolva!

A 2018-as BlizzConon való bejelentését, majd némi utolsó hetekben bejelentett csúszást követően 2020. január 28-án megjelent a Warcraft III: Reforged. Méghozzá meghökkentően nagy csendben, mintha a Blizzard nem is a legendás Warcraft III-nak és a kiegészítőinek alaposan felújított változatát próbálta volna eladni a nagyérdeműnek, talán még a gamer sajtót napi szinten követők is lemaradtak az eseményről.

Warcraft 3: Reforged Forrás: Blizzard

A napokban tapasztalati úton kiderült, hogy a Blizzard megint alaposan összeakasztotta a bajszát a közönségével, jobb lett volna újból elhalasztani a felújított Warcraft III megjelenését. A játéksajtó tesztjeinek átlaga jelenleg 61/100 a Metacriticen, de ennél is többet mond, hogy a feldúlt rajongók összehoztak neki egy 0,5/10-es felhasználói pontszámot.

A Warcraft III: Reforged minden idők legalacsonyabb felhasználói pontszámot kapott játéka a portálon.

Erre senki szám számított, hiszen a Blizzardnak némileg leegyszerűsítve annyi dolga volt, hogy fel kellett turbóznia egy 18 éves játék grafikáját, hogy aztán újból eladja azt a rajongóknak.

Ehhez képest akad néhány probléma:

  • a játék bugos, sokan a kampányok vagy egyes küldetések elindításakor azonnal game over képernyőt kapnak;
  • súlyos optimalizációs problémáktól szenved, a csúcs számítógépeken is képes drámaian leesni a képkockasebessége;
  • a billentyűkiosztást nem lehet a főmenüből átállítani, helyette egy szöveges fájlt kell szerkeszteni;
  • játék közben valójában annyira nem is feltűnő a grafikai felújítás;
  • a multiplayer módban sokáig tarthat bekerülni egy meccsbe, gyakran nagyon magas a ping;
  • az egyedi meccsek esetén szinte garantált a játék összeomlása;
  • nincs online ranglista;
  • a felhasználók által készített pályák a Blizzard tulajdonát képezik;
  • az átvezető videókat nem újította fel a Blizzard, miközben másfél éven át abban a hitben tartotta a fanokat, hogy ezek is totálisan fel lesznek cicomázva;
  • mindezek ellenére pedig 30 euróba kerül a játék.

Elég súlyos a hibalista egy olyan játék esetében, aminek csont nélküli bestsellernek kellene lennie a maga műfajában. Persze a 0,5-ös felhasználói pontszám nevetségesen alacsony, de nyilván nem pusztán a játék kapta,

hanem maga a Blizzard is.

A cég láthatóan egyre kevésbé érti és tiszteli a játékainak régi motoros rajongóit, erre a legjobb példát a Diablo Immortal adja. Ezt a Blizzard még a felújított Warcraft III mellett jelentette be 2018-ban, a fantasztikus trailerének lejátszása után pedig vidáman közölte, hogy egy mobiljátékról van szó.

Erre felhördült a BlizzCon közönsége, a teljesen váratlan helyzettel a színpadon megbirkózni próbált Wyatt Cheng játéktervező pedig beírta a gamer történelembe a viccnek szánt, de rosszul fogadott

szöveget.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!