A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
12:30CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
12:35CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Így fest a Samsung Galaxy Watch 3

Vágólapra másolva!
Itt vannak az első élőképek a Samsung következő okosórájáról, amely két méretben érkezik.
Vágólapra másolva!

A Samsung hamarosan bemutatja a következő okosóráját, az eredeti Galaxy Watch-ot idéző Galaxy Watch 3-at. Ez akár már az augusztus 5-i, virtuális Unpacked rendezvény előtt debütálhat, 41 és 45 milliméteres méretekben. Mindkettőből lesz LTE-képes variáns is.

Forrás: naver

A Dél-Koreában kiosztott SAR-tanúsítványoknak hála pedig előkerültek az első élőképek a két verzióról. Az SM-R840 lesz a 41 milliméteres, az SM-R850 pedig a 45 milliméteres modell. A dizájn azt mutatja, hogy tényleg visszatér a forgatható gyűrű a számlap körül, de egy kis módosítással, illetve a kisebbik modellen hiányzik a befogazás.

Kiderült továbbá az is, hogy a két méret 1,2 és 1,4 hüvelykes kijelzőt jelent majd, mindkettő vízálló lesz, Tizen OS 5.5-öt futtat, 1 GB RAM-ot és 8 GB tárhelyet kapott. Elvileg MIL-STD-810G tanúsítványt is kapnak, vagyis az ütődésektől sem kell majd félni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!