A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Október 20-án futhat be a Windows 11

Windows 11
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy pontosan mikor érkezhet a Windows 11, addig is pedig befutott az Insidereknek szóló előzetes.
Vágólapra másolva!

A Microsoft a múlt héten mutatta be a Windows 11 operációs rendszert, de csak mostanában kezdett el célozgatni arra, hogy az operációs rendszer az idei ünnepek felé jelenik meg. Ez nem túl konkrét kijelentés.

A szakértők a Windows 11-hez kapcsolódó fotók közül többet alaposabban is megvizsgáltak, és véleményük szerint azok arra utalnak, hogy a Windows 11 végül októberben jelenik majd meg. Van például egy képernyőkép, amin egy Microsoft Teams-üzenet látható. Ebben Stevie Bathiche, a Surface Teamtől ír a Windowsért felelős Panos Panay számára, és jelzi, hogy már alig bírja kivárni az októbert.

Windows 11 Forrás: microsoft

A hivatalos, promóciós anyagokon pedig a tálcán egy október 20-i dátum látható. A Walmart pedig kilistázta, hogy lesz majd ingyenes frissítés a „Windows October 2021"-re, amely az év vége felé indul, és 2022-ben is folytatódik.

Ezzel párhuzamosan megérkezett a Windows 11 Insidereknek szóló előzetese is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!