Még egy régi Lumián is működik a Windows 11
![microsoft lumia 950 windows 11](https://cdn.origo.hu/2023/12/o59Ao4wASaFblqx1cNUYkB5gOIazobAfg9hoYul4D4w/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmOWU4MTliY2Y2YjQ2MGJhNjJiZTE2YmY3YzAzYmQx.webp)
A Windows 11 eddigi talán legnagyobb hírverést kapott sajátosságának a rendszerigénye bizonyult, a jelenlegi hivatalos álláspont szerint biztonsági okokból a pár évesnél régebbi processzorokkal szerelt, Secure Boot és TPM 2.0 technológiát nem kínáló konfigurációkat nem fogja támogatni.
Ugyan a Microsoft máris belengette, hogy a rendszer őszi elkészültének idejére kissé bővítheti a támogatott processzorok körét, ám a Windows 11 publikus előzetesét vizsgálva egyre nyilvánvalóbb, hogy az említett igényekkel a Microsoft mennyire mesterségesen szűkíti a kompatibilis gépek körét.
Ennek érdekes bizonyítéka, hogy Gustave Monce mérnökhallgató a napokban sikeresen felvarázsolta az operációs rendszer ARM-es verziójának előzetesét a 2015-ös évjáratú Microsoft Lumia 950-re, az egykori csúcsmobilban Qualcomm Snapdragon 808 rendszerlapka és 3 GB memória dolgozik. Jól ugyan nem fut rajta a szoftver, ám ez nem meglepő a hardver korát és erejét tekintve, plusz a Microsoftnak soha nem is ált szándékában támogatni a készüléket.
Ezektől függetlenül elgondolkodtató a mutatvány.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!