Nem kell már sokat várniuk a The Last of Us rajongóinak a tévésorozatos adaptáció elérhetővé válására, az első évad 2023. január 16-tól lesz megtekinthető az HBO Maxon, Pedro Pascallal (Joel) Bella Ramsey-vel (Ellie) a főszerepekben. A gyorsan közelgő debütálás alkalmából természetesen túráznak a médiában az alkotók, hogy további felhajtást generáljanak a nagy vonalakban az első játékot feldolgozó első évadnak.
Ennek keretében a New Yorker interjújában a játékszéria kreatív igazgatója és írója, továbbá a tévéadaptáción íróként és producerként dolgozó Neil Druckmann elmondta, hogy minden idők leghűbb és legjobb videójáték-feldolgozása lesz a show. A Csernobil tévésorozatról híressé vált Craig Mazin egyetértett vele, bár az adaptáción szintén íróként és producerként dolgozó szakember hozzátette, hogy ebben a műfajban arany sztenderdnek nevezhető alkotást még senki sem tett le az asztalra.
Az alkotók elárulták, hogy a The Last of Us tévéadaptációja az elvártnak megfelelően erősen a történetre és a karakterekre fókuszál, akcióból és fröcsögő vérből csak a feltétlenül szükséges mennyiség lesz benne, ami hatásosabbá fogja tenni az érintett jeleneteket.
Joel golyókerülő képessége a legkevésbé fontos dolog. Egyébként emiatt sült fel a videójátékok adaptációinak jelentős része, próbálták replikálni a bennük lévő akciót, noha teljesen eltérő médiumokról van szó
– magyarázta Mazin.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!