Letartóztatták a Telegram alapítóját

Pavel Durov
Fotó: x.com/dwnews
Vágólapra másolva!
Pavel Durovot csalás, kábítószer-kereskedelem, internetes zaklatás, szervezett bűnözés és terrorizmus elősegítése miatt vették őrizetbe.
Vágólapra másolva!

A francia rendőrség szombaton tartóztatta le a Telegram üzenetküldő alkalmazás milliárdos alapítóját és vezérigazgatóját a Párizs melletti Le Bourget repülőtéren - írta a DW.com

Durov ellen az üzenetküldő alkalmazással kapcsolatos bűncselekmények miatt adtak ki elfogatóparancsot

 - jelentette az AFP hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

A TF1 francia televízió szerint Durov Azerbajdzsánból érkezett magánrepülőgépének fedélzetén utazott, és helyi idő szerint szombat este 8 óra körül tartóztatták le. Az üzletembernek vasárnap kell megjelennie a bíróság előtt.

Durovot azzal gyanúsítják, hogy nem szabályozta az üzenetküldő alkalmazást és nem hozott megfelelő intézkedéseket a platformja bűnügyi célú használatának megfékezésére.

Pavel Durovot a népszerű üzenetküldő alkalmazással kapcsolatos bűncselekmények miatt vették őrizetbe Párizsban. Sajtóinformációk szerint kiskorúak elleni erőszak megelőzésével megbízott francia OFMIN ügynökség előzetes nyomozás keretében adott ki elfogatóparancsot az üzletember ellen, többek között csalás, kábítószer-kereskedelem, internetes zaklatás, szervezett bűnözés és terrorizmus elősegítése miatt. 

A francia hatóságokat meglepte, hogy Durov Párizsba ment, tudván, hogy körözés alatt áll.

A 39 éves, orosz származású Durov állítólag francia állampolgársággal rendelkezik. A Telegramot 2013-ban alapította testvérével, Nyikolajjal.

A Telegram a Facebook, a YouTube, a WhatsApp, az Instagram, a TikTok és a Wechat után az egyik legfontosabb közösségi médiaplatform a világon. Jelenleg az a célja, hogy jövőre elérje az egymilliárd aktív felhasználót.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!