Nyugdíjba küldi a hatalmas tévéket a legkisebb lézerprojektor?

 LG CineBeam Q, a kompakt hordozható projektor
Vágólapra másolva!
Az LG CineBeam Q az év egyik nagy szenzációja lehet. A kis lézerprojektor nem foglal sok helyet, óriási, 4K-s képet vetít és még a Netflix is megy rajta.
Vágólapra másolva!

Az LG márkáról a legtöbb embernek jó eséllyel az OLED televíziók jutnak eszébe, nem is véletlenül. Azonban a vállalat más, képalkotással kapcsolatos területeken is rendkívül aktív. A kínálatukban megtalálható rengeteg monitor is, valamint a projektorokra is komoly figyelmet fordítanak. Ez utóbbi állításban nincs semmi túlzás, hiszen a cég már többször bizonyította, hogy tud és akar is az innovációra áldozni ebben a szegmensben. Ugyanis egy csomó különleges kialakítású, határokat tágító eszközzel rukkolt elő az elmúlt években, és a stratégián a jelek szerint idén sem óhajtanak változtatni. A konszern ugyanis színre lépett egy egyáltalán nem szokványos termékkel. Ez az LG CineBeam Q, vagy rövidebb nevén Qube nevű lézerprojektor, amely hazánkba is megérkezett, és hivatalosan elérhetővé vált. Nem egy olcsó darab, ugyanis közel fél millió forintot kérnek el érte, ekkora összegért pedig már lehetnek az embernek elvárásai.

 

 LG CineBeam Q, a kompakt hordozható lézerprojektor
Akár ferde plafonra is tud vetíteni az LG lézerprojektora.

Az tény, hogy egy igazi bravúrkészülékről van szó, hiszen jelenleg ez a világ legkisebb lézerprojektora. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos, nagydarab, nehéz és sokat fogyasztó, valamint a fényerőgondokkal küszködő LED-ek helyett lézerdiódák biztosítják a fényt. E megoldás fejlettebb, konkrét gyakorlati előnyökkel jár, ám mindez az árcédulán is meglátszik. Sajnos. 

Hordozható lézerprojektor

A termék szokatlanul pöttöm, hiszen csupán nyolc centiméter széles, 13,5 centi magas és hosszú. A súlya kevesebb, mint másfél kilogramm, és mindent összevetve sokkal-sokkal kényelmesebben hordozható, mint a tradicionális kialakítású rokonai. Már csak azért is, mert pakoltak rá egy fogantyút, ami egyébként állványként is funkcionál. Ráadásul nem is kell feltétlenül a konnektorba dugni, ugyanis működtethető külső akkumulátorról. Igaz ehhez azért a szokásosnál nagyobb teljesítményű, legalább 65 voltos telepre van szükség. A termék egyébként egészen jól néz ki, szerintünk sokkal mutatósabb, mint a hagyományos, fantáziátlan külsejű rokonai. Kicsit olyan, mintha egy képregényből ugrott volna elő, és az is nagyon tetszett, hogy eleganciát sugárzó, fémes hatású műanyag borítást kapott.

 LG CineBeam Q, a kompakt hordozható projektor
Hordozható és akárhol könnyen bekapcsolható.

Viszont, hogy ne csak dicsérjünk, azt is muszáj megemlíteni, hogy a csatlakozó kínálata bizony szegényes. Csupán egy darab HDMI, egy USB-C és egy fejhallgató port került rá, ami ma már egyszerűen kevés. Ez azt jelenti ugyanis, hogy egyszerre nem lehet rádugni egy számítógépet, játékkonzolt, médiaboxot vagy külső hangrendszert. 

Hangos?

Persze ez utóbbi vezeték nélkül csatlakoztatható hozzá a Bluetooth technológia támogatásának köszönhetően, azonban nem minden hangfal, soundbar vagy házimozi rendszer ilyen. A termék egyébként rendelkezik beépített hangszóróval is, azonban ez nem szól valami jól. A basszusokat teljesen eldugja, a hangerő nem az igazi, a sztereót is el lehet felejteni. Ráadásul kisebb zajosodásba, pontatlanságba is bele lehet futni. Csak azért nem érdemes fanyalogni emiatt, mert már egyáltalán annak is örülni kell, hogy legalább gondoltak a beépített hangrendszerre, ami a vetítőknél egyáltalán nem magától értetődő. Ráadásul a hangszóróval ellátott projektorok 99 százaléka hasonló problémákkal küzd. 

Netflix: Pipa! YouTube? Pipa!

Ma már szinte az összes tv okos, azonban ez a projektoroknál egyáltalán nem így van. A CineBeam Q viszont kínál ilyen funkciókat, hiszen megkapta a vállalat saját webOS rendszerét. Ez egyrészt felhasználóbarát kezelést garantál, ugyanis gyors és magyarul is tud. Ráadásul rengeteg különféle netes applikáció futtatását teszi lehetővé, pont úgy mint egy okostévé vagy okostelefon.

LG CineBeam Q, a kompakt hordozható lézerprojektor
Moziszobában, teljes sötétségben remek képet vetít!

Ennek révén elérhető többek között a Netflix, a YouTube, az Amazon Prime Video vagy épp a Max (születési nevén: HBO Max), és még számos más hasonló online streaming szoftver. Ez pedig azt jelenti, hogy irgalmatlan film, videó, sorozat stb. nézhető meg rajta anélkül, hogy bármilyen külső eszközt rá kellene csatlakoztatni. Még a böngészőt sem spórolták ki belőle, így a különféle internetes oldalak meglátogatása is biztosított. Ezeket egész gyorsan betölti, bár azért tény, hogy netezni nem a legkényelmesebb egy ilyen eszközön. Még akkor sem, ha USB-n és Bluetooth-on keresztül "rádugható" billentyűzet és egér. 

Amit látunk

Az LG CineBeam Q aprócska projektorral több, mint 3 méteres, azaz 120 inches átlójú, tehát hatalmas kép hozható létre. Ezzel tehát képes messze lefőzni a hagyományos tévéket. A felbontás terén sem kell szégyenkeznie, hiszen alkalmas a 4K megteremtésére. Viszont az is igaz, hogy a televíziókkal ellentétben igazán csak sötét szobában szép a képe. Tehát ekkor kellően kontrasztos, ekkor szépek, erőteljesek a tónusok, ekkor tűnik valóságosnak, organikusnak a látványvilág. 
Félhomályban még elmegy a dolog, de már azért nem az igazi. Viszont ha ég a lámpa, vagy beszivárog nappal a külső fény, akkor már alig-alig élvezhető a kép.

Amennyiben besüt a nap a szobába, akkor pedig gyakorlatilag nem látni semmit. Egy televízió tehát sokkal jobban tolerálja azt, ha nem ideálisak a külső körülmények. 

A mozgások visszaadása során jól teljesít: kisebb anomáliákba, szaggatásba, akadásba bele lehet futni, ám ez egészen hatékonyan orvosolható az interpolációs technológia aktiválásával, amely a processzor által kiszámolt, virtuális képkockákat illeszti be a valódiak közé.  A készülék biztosítja a nagy dinamikatartományú videók, képek és játékok kezelését, és a lézerek által biztosított fényerő elég nagy ahhoz, hogy érzékelhető is legyen ez az úgynevezett HDR-élmény. Manapság egy projektorból nem hiányozhat a trapéztorzítás funkció, amely segít "rendbe tenni" a torz képarányokat. Ez itt is megtalálható, és ennek révén nem kell maximálisan tökéletesen merőleges pozícióba helyezni a faltól vagy vászontól. 

Összességében:

Az LG CineBeam Q egy remek kis masina, amelyre joggal lehet büszke a vállalat. A segítségével egyszerűen megteremthető otthon is a mozis élmény. Lehet vele a falra és a plafonra is vetíteni, és így a hangulat fokozására is alkalmas. Az okos szolgáltatásoknak is van értelmük, és hasznos extrát jelentenek. Az pedig a hab a tortán, hogy használat után egyszerűen elpakolható a szekrénybe, és így nincs többé szem előtt. 
Ám mindettől függetlenül azt nem mondhatjuk, hogy ez a projektor fogja nyugállományba küldeni a televíziókat. Ugyanis az komoly hátránya hozzájuk képest, hogy csak sötétben, ideális körülmények között vethető be. Számos olyan élethelyzet van, amikor ennek megteremtésére nincs mód, és ilyenkor egy tv sokkal jobb szolgálatot tesz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!