A feje tetejére állhat a teljes mobilpiac

qualcomm snapdragon 8 gen 3 rendszerlapka soc system-on-chip processzor lapka csúcsmobil
Fotó: Qualcomm
Vágólapra másolva!
Elfajult a vita, betilthatják a Snapdragon chipek értékesítését.
Vágólapra másolva!

Nem szokatlanok a szabadalmakkal és jogdíjakkal kapcsolatos viták a mobiliparban, azonban most különösen érdekes incidens történt, az ARM processzorarchitektúrát tervező ARM Holdings hatvan napos határidővel felmondta a Qualcommal kötött összes licencszerződését.

Ez azt jelenti, hogy ha nem lesz a határidőig új szerződés a felek között, akkor a Qualcomm nem értékesíthet az ARM szellemi tulajdonait használó chipeket, a gyártók nem vehetnek majd többek közt Snapdragon rendszerlapkákat tőle.

A helyzet természetesen nem előzmény nélküli, az ARM még 2022-ben indított pert a Qualcomm ellen, állítása szerint az szabadalomsértést követett el, továbbá számos alkalommal megsértette a felek közti szerződések feltételeit, például mikor nem kért tőle engedélyt a Nuvia felvásárlásakor. 

Végső soron a licencdíjakról szól a vita, az ARM több pénzt szeretne látni a Qualcommtól.

A per tárgyalása most decemberben kezdődik majd, az ARM azzal indokolta a megállapodások érdekes időpontban való felmondását, hogy a folyamatos jogsértéseivel a Qualcomm rákényszerítette a lépés megtételére. A Qualcomm szerint csak színjátékról és nyomásgyakorlásról van szó, az ARM a folyamatban lévő jogi procedúrát próbálja megzavarni és befolyásolni.

A Snapdragon chipeket használó gyártók, így végső soron a fogyasztók számára jó hír, hogy szinte biztosan lesz új szerződés a határidő lejárta előtt.

A pereskedő felek anyagilag rendkívüli mértékben egymásra vannak utalva, a licencszerződés nélkül maradás üzletileg a Qualcomm és az ARM számára is elfogadhatatlan.

Kapcsolódó érdekességként a Qualcomm pont a napokban jelentette be a csúcskategóriás mobilok és táblagépek következő hullámába szánt Snapdragon 8 Elite rendszerlapkáját.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!