Már a Wikipedia is harcol mesterséges intelligencia ellen

wikipedia
Fotó: Oberon Copeland / Unsplash
Vágólapra másolva!
Komoly gondot kezdtek jelenteni a géppel íratott szócikkek.
Vágólapra másolva!

A többség általánosságban véve megbízható információforrásként tekint a Wikipedia szócikkeire, bár voltak botrányok az online enciklopédia háza táján. Az emlékezetes incidensek közé tartozik annak az unatkozó háziasszonynak az esete, aki tizenkét éven át középkori történelmi fikciót fabrikált rá, a lebukásáig hamis szócikkek százait osztotta meg rajta a mit sem sejtő nagyérdeművel.

Most sajnos ennél is nagyobb probléma van a Wikipedia háza táján, komoly gondot kezdtek jelenteni a generatív mesterséges intelligenciával készített, forrásmegjelölés nélküli, rosszul megírt, tényszerűségükben hibás, MI-hallucinációt tartalmazó szövegek a szolgáltatásban.

A gond miatt szerkesztők egy csoportja most a WikiProject AI Cleanup keretében módokat kíván találni az MI által írt szövegek detektálására, a bennük szereplő információk helyességének az ellenőrzésére, továbbá számon tartanák és segítenék az MI-t használó szerkesztőket.

A projekt résztvevői jelen pillanatban nem kívánják teljesen betiltatni az MI által generált szövegeket az enciklopédiában, a céljukat a kialakult helyzet kordában tartása jelenti. 

A nagy kihívást az jelenti, hogy a legtöbb esetben nem egyszerű az MI-vel íratott szövegek kiszúrása, különösen ha meglévő és komplex anyagokba lesznek beszúrva a kimeneteik.

Néha a szövegben felejtett félmondatok, máskor a forrásmegjelölés hiánya ugyan leleplezheti a gépi szöveggenerálást, de a legtöbb esetben a hozzájárulók ösztöneire van bízva, hogy a vizsgált szócikkekben kellően gyanúsnak vélnek-e valamit az időigényes utánajárás megkezdéséhez.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!