Egy hónapra sötét magánzárkába vonult a youtuber

norme
Egy hónapig próbál sötétségben és bezártságban élni a youtuber
Fotó: Norme / YouTube
Vágólapra másolva!
Érdekes ötlettel próbálkozik, hátha sikerül még több követőt szereznie.
Vágólapra másolva!

Rendszeresen érkeznek beszámolók a világ feltűnési vágyban szenvedő fiataljainak gyakran felháborító, néha szimplán buta, esetleg másokat veszélybe sodró tetteiről. A YouTube-on Norme néven futó fiatal már összeszedett magának 1,22 millió feliratkozót többek közt videójátékos jellegű, valamiképp hírességekhez kapcsolódó, vagy épp az anyukája reakcióit mutató tartalmakkal, a közelmúltban pedig átnyergelt az extrém, de nem közveszélyes kihívásokra.

A fiatal eddig a leghosszabb pislogás nélkül töltött idő és a leghosszabb alvás nélkül töltött idő rekordjait próbálta megdönteni, mindkét esetben sikertelenül, de becsületesen próbálkozva. Az alvás nélkül töltött idő esetében 11 napnak megfelelő 264 órát bírt ki, a jelenlegi rekord a közel 19 napot jelentő 453 óra.

A sikertelen rekordállítási kísérleteket követően Norme úgy döntött, hogy következőre nem kompetitív jellegű kihívást választ. A fiatal október 16-án önként egy sötét „magánzárkába” vonult, állítása szerint kíváncsi rá, hogy megőrül-e, és persze élőben közvetíti az eseményeket. A részletek kapcsán nem túl transzparens az élő adását követőkkel, néha kivonul az apró helyiségből, többek közt vécézni, enni, inni.

A fiatal viselkedése az ötödik napon kezdett furcsává válni, ám megoszlanak a nézői vélemények arról, hogy csak színészkedik-e, vagy tényleg hallucinálva mormog „intergalaktikus földönkívüliekről”, ad ki magából időnként démoni megszállottságra utaló hangokat.

Akármi is legyen a helyzet, egyes nézői ténylegesen aggódnak miatta.

HAGYD MÁR ABBA SAJÁT MAGAD KÍNZÁSÁT A NÉZETTSÉGÉRT

– nyomatékosította az egyikük csupa nagybetűvel a jó tanácsát.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!