A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Linda mogyoróvajjal a szájában csókolózott

Vágólapra másolva!
Linda Gray egy, a napokban adott nyilatkozatában arról mesélt az újságíróknak, hogyan bosszantották egymást Larryvel a Dallas című sorozat hosszú évekig tartó forgatásai alatt.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, még évekkel a sorozat befejezése után is van miről mesélniük a Dallas című itthon is igen népszerű filmsorozat egykori szereplőinek.

Linda Gray, aki a Larry Hagman által alakított Jockey feleségét játszotta a sorozatban, nemrégiben a forgatás egy újabb pikáns részletét fedte fel a sajtó előtt. Elárulta ugyanis, hogy annak idején az akkoriban alkoholproblémákkal küszködő Larry Hagmannal előadott csókjelenetekkor mogyoróvajjal a szájában állt kamera elé. A jelenet során Linda partnere szájába préselte a sűrű és ragacsos állagáról híres ételt, aki viszonzásul hagymaszaggal dúsította egyébként állandóan alkoholgőzös lehelletét.

A szóbeszéd szerint kettejük viszonya nemcsak a tévéképernyőn volt viharos: a felvételek alatt, de főként azok előtt és után a legválogatottabb módszerekkel bosszantották egymást.

Korábban:
Jockey legalizálná a marihuánát
Larry Hagman a Dallasról, karrierjéről és a szervadományozásról
A Dallas Samanthája meztelenkedik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!