Carter doki otthagyja a Vészhelyzetet

Vágólapra másolva!
Carter doktor, azaz Noah Wyle úgy döntött, mihelyst lejár a szerződése, azonnal otthagyja a Vészhelyzet stábját. Mint elmondta, a döntésében leginkább az motiválta: karakterét teljesen elhanyagolják, s szinte semmit sem fejlődött az évek során.
Vágólapra másolva!

Noah Wyle, vagyis a sorozatbeli dr. John Carter távoztával egyetlen eredeti szereplő sem marad a Vészhelyzet stábjával. Szerződése a 2003-2004-es évaddal véget ér, s ezek után valami újjal szeretne megpróbálkozni. " Azt hiszem minden színész pár cseppnyi cigányvért is örökölt, s mindannyian rengeteg dologba kapunk bele, hogy aztán végül semmihez se értsünk igazán" - nyilatkozta Wyle. "Én viszont már hihetetlenül régóta ezzel az egyetlen dologgal foglalkozom, s így a vágy, hogy végre valami másba foghassak, egyre nő bennem az idők során."

Vészhelyzet!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=24803

Wyle elárulta azt is, elégedetlen a szerepével. Szerinte ugyanis gyakorlatilag semmi nem történt vele, egyszer megkéselték, drogfüggő lett, ennyi. "Carter volt az a figura, akit bármelyik epizódba be lehetett erőszakolni afféle kiegészítőnek. Neki kellett reagálnia az aktuális főszereplő tetteire, hogy felhívja a figyelmet a karakter más oldalaira is, és így a néző az ő szemén keresztül láthassa az eseményeket. Sokkal szaftosabb szerepeket is látott már ez a show."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!