Philipp elsősorban vígjátékokban és filmkomédiákban aratott nagy sikereket az 50-es és a 60-as években. Jóllehet orvosegyetemet végzett, és élsportolóként tagja volt az osztrák úszóválogatottnak, nagy szerelme a színjátszás volt.
Orvosi diplomáját anyagi okokból akasztotta végleg "szögre": 1949-től kezdve a színészetnek és a színészetből élt. Mint egyszer mondta: a színésznek az a feladata, hogy jókedvre derítse a nézőket. Ez is egyfajta csoportterápia, azzal a különbséggel, hogy a "páciensek" előre kifizetik a kezelés díját.
A romániai Maroshévízen született Philipp főleg bohózatokban játszott, alakításai sokszor abszurd túlzásokba mentek át. A filmvásznon a legtöbbször Franz Antel rendező alkotásaiban láthatta őt a közönség, többnyire Peter Alexander partnereként. E produkciókban alakított szerepeit ő maga az "ügyeletes balfék" címszóval jellemezte.