Az RTL klubos Barátok közt nézettsége a teljes lakosság körében átlagban százezerrel visszaesett - így november 17-23. között épp hogy meghaladta a kétmilliót - , de a szappanopera producere, Kalamár Tamás által készített Szeress most! című heti sorozat eredménye jelentősen javult - 1 millió 260 ezerről 1 millió 510 ezerre.
A naponta vetített szappanopera romlása azonban nem akkora, hogy komolyan befolyásolja helyét a versenyben, a heti sorozat növekvő népszerűsége pedig egyelőre kevés ahhoz, hogy legyőzze a szintén vasárnap este sugárzott tv2-s Napló-t.
Az RTL Klub ősszel indult műsorai közül a Survivor nézettsége lényegében nem változott, a 47. héten néhány tízezerrel választották többen, mint az előző időszakban, így legutóbb 1 millió 650 ezres eredményt ért el.
A hét legjelentősebb változása a tévék versenyében, mint arról korábban már beszámoltunk, A Nagy Ő november 18-i sikere volt, amikor Vágó Milliomos-játékát és a BK-t egyaránt legyőzte. A tv2 párkeresőshow-jának utolsó előtti részét 2 millió 397 ezren nézték, közel 800 ezerrel többen, mint az RTL Klubon adott Barátok közt-öt, amelyre 1 millió 643 ezren voltak kíváncsiak.
A korábban gyengébben szereplő A Nagy Ő a reklámozók szempontjából fontos 18-49 éves korosztályban is győzött. A tv2 műsorát a fiatalabbak közül 1 millió 154 ezren, a konkurens kereskedelmi csatorna műsorát pedig 814 ezren választották.
November 18-án este a Noszály Sándor főszereplésével készült műsor után is a tv2 műsorai értek el jobb eredményt. A romantikusnak szánt párkeresőshow-t követően a Megasztár második adását mind a teljes lakosság köréből, mind a 18-49-es korosztályból többen nézték, mint a Vészhelyzet-et vagy az utána kezdődő Szirénázó halál című filmet.
Az MTV legnépszerűbb műsora a 47. héten a vasárnapi Szuperbuli volt 1 millió 320 ezres nézettséggel.
No | A műsor címe | Csatorna | Dátum | Nézettség(AMR) | Közönségarány(SHR%) | |
1. | Legyen ön is milliomos! (vetélkedő) | RTL Klub | 11.21. péntek | 2 732 170 | 54,2 | |
2. | Legyen ön is milliomos! (vetélkedő) | RTL Klub | 11.20. csütörtök | 2 536 897 | 49,4 | |
3. | Legyen ön is milliomos! (vetélkedő) | RTL Klub | 11.19. szerda | 2 474 267 | 49,4 | |
4. | Legyen ön is milliomos! (vetélkedő) | RTL Klub | 11.17. hétfő | 2 431 978 | 46,5 | |
5. | A Nagy Ő (párkeresőshow) | tv2 | 11.18. kedd | 2 396 532 | 45 | |
6. | Legyen ön is milliomos! (vetélkedő) | RTL Klub | 11.18. kedd | 2 278 981 | 43 | |
7. | Barátok közt (magy. filmsor.) | RTL Klub | 11.21. péntek | 2 269 247 | 44,1 | |
8. | Taxi 2. (francia vígjáték) | RTL Klub | 11.23. vasárnap | 2 234 976 | 40,6 | |
9. | Barátok közt (magy. filmsor.) | RTL Klub | 11.20. csütörtök | 2 195 233 | 42,6 | |
10. | Napló (heti magazin) | tv2 | 11.23. vasárnap | 2 174 174 | 41,7 | |
11. | Esti Showder | RTL Klub | 11.20. csütörtök | 2 116 614 | 52,3 | |
12. | Barátok közt (magy. filmsor.) | RTL Klub | 11.17. hétfő | 2 049 802 | 38,3 | |
13. | Barátok közt (magy. filmsor.) | RTL Klub | 11.19. szerda | 2 045 189 | 40 | |
14. | Híradó | RTL Klub | 11.17. hétfő | 1 940 281 | 41,9 | |
15. | Fókusz | RTL Klub | 11.21. péntek | 1 937 635 | 40,9 | |
16. | Legyen ön is milliomos! (vetélkedő) | RTL Klub | 11.22. szombat | 1 866 503 | 37,1 | |
17. | Fókusz | RTL Klub | 11.17. hétfő | 1 850 406 | 38,3 | |
18. | Fókusz | RTL Klub | 11.18. kedd | 1 834 168 | 39 | |
19. | Mónika (talkshow) | RTL Klub | 11.07. csütörtök | 1 821 824 | 45,5 | |
20. | Fókusz | RTL Klub | 11.19. szerda | 1 812 979 | 39,8 |