Oszló holttest a tévében

Vágólapra másolva!
Az emberi test halál utáni átalakulását akarja bemutatni egy brit tévéadó tudományos dokumentumfilmen, amelynek elkészítéséhez önkénteseket keres.
Vágólapra másolva!

A Channel 4 bejelentette, új műsorában az emberi tetem oszlásának elemzéséről lenne szó, ami elsősorban tudományos célokat szolgálna.

A csatorna szerint a produkció a halál utáni folyamatok jobb megértését segíthetné például a törvényszéki orvosszakértők munkáját gyilkosságok esetében azzal, hogy pontosabban tudnák meghatározni a halál bekövetkeztének időpontját.

Kevin Lygo, a kereskedelmi tévé igazgatója azt állítja, a projekt szigorúan tudományos célokat szolgálna, s vezető tudósok felügyelnék a dokumentumfilm munkálatait, amelyek "egy titkos és biztonságos" helyen folynának. Lygo azt is közölte, minden óvintézkedés ellenére nem elég, ha az "adományozó" teteméről megfelelően rendelkezik, hanem szükség van a hozzátartozók beleegyezésére is.

Szintén a halál és az emberi test volt a témája a Channel 4 egy másik műsorának, az Anatomist (Az anatómus) című sorozatnak is, amelyben emberi holttestet boncolt a nyilvános akcióiért sokat bírált Günter von Hagens. A tévéprogram, illetve a közönség előtt tartott bemutatói mellett a német orvos a Body Worlds (Testvilágok) című kiállításval is botrányt kavart, mert kritizálói szerint elfogadhatatlan, hogy a művészi szabadság indokával önkényesen átalakított emberi preparátumokat tesz közszemlére.

Von Hagens mellett egy brit alternatív színházi társulat, a 1157performancegroup szintén úgy gondolja, hogy az emberi holttest is lehet a művészet eszköze, így segítheti a halállal kapcsolatos tabuk kibeszélését. Az alkotócsoport ezért még tavasszal hirdetést adott fel, amelyben olyan önkénteseket keresett, akik hozzájárulnak, hogy haláluk után testüket bemutassák a Dead: You Will Be (Így végzed te is) című színpadi darabban. A felhívásra többen jelentkeztek.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!