Vágó és Marsi újra tesztel

Vágólapra másolva!
Május 21-én jön újra Az ország tesztje, Vágó Istvánnal és Marsi Anikóval. Akárcsak az első ilyesfajta megmérettetés, ez is a nézők IQ-ját igyekszik lemérni.
Vágólapra másolva!

Schiwert Takács László főszerkesztő elmondta az [origo]-nak, hogy ez immár az ötödik teszt, és mivel korábban jól működött az immár bejáratottnak tekinthető Marsi-Vágó páros, a bevált duón ezúttal sem változtatnak.

"Hatvan-hetven kérdés lesz, ezeket mostanában véglegesítjük, a Mensa HungarIQa bevonásával. Hat sztárvendégünk lesz, de velük még nincs aláírt szerződés, így nem is akarom elárulni a nevüket. A Sztárbox-nál is kiszivárgott egy név, akivel aztán nem is tudtunk megegyezni" - mesélte a főszerkesztő.

Öt csapat küzd meg egymással, ezek egyenként huszonöt főből állnak majd. Az ápolónők gruppja logikusan csak lányokból, asszonyokból áll majd, a többi vegyes csapat lesz: ott ülnek majd a modellek, a BKV-ellenőrök, a tanárok és ezek diákkorú gyermekei.

Forrás: RTLKLUB

"Az elsőnek elég jó nézettsége volt, de sokan lehettek akkor, akik először töltöttek ki ilyesféle tesztet. Azóta négy ilyen műsor lement, talán már közelebb áll ez a dolog az emberekhez. A jobb kitöltéshez rutin is szükséges. Neten is lehet majd játszania a nézőknek, ezekből vonunk majd le következtetéseket régiók és más rendezőelvek szerint. Persze ezúttal is lesz sms-játék, nagy nyereménnyel" - tette hozzá a főszerkesztő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!